null A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést

A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést

2025. május 27, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott Tordason, amelyen a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóival szembeni betegség-ellenállóság vizsgálatai kerültek fókuszba. Különlegessége és egyben az esemény apropója a növényházi kísérletek bemutatása volt, ahol az érdeklődők „az alfától az omegáig”, vagyis az alapoktól az értékelésig láthatták és nyomon követhették a fajtavizsgálatok kórtannal kapcsolatos igen lényeges folyamatát.

Milyen betegségekkel szembesülünk ma Magyarországon a napraforgóban? Hogyan ismerhetjük fel őket és milyen módon védekezhetünk ellenük? Miért lényegesek a rezisztencia vizsgálatok a nemesítés és a fajtaelismerés folyamatában?

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ a tordasi kórtani fajtabemutatón résztvevők. Az eseményen először Szokó Attila állomásvezető mutatta be az állomást és feladatait. Őt követte Csapó József a Nébih, Szántóföldi Fajtakísérlet Osztály vezetője, aki tájékoztatást adott a fajtaelismerés rendszeréről, kiemelve a kórtani vizsgálatok szerepét.

Növénykórtani bemutató

Ezután Czakó Zsófia kórtani témavezető tartott előadást a napraforgó betegségeiről, az azok hátterében álló kórokozókról, a védekezés lehetőségeiről és a betegség-ellenállósággal kapcsolatos vizsgálatokról. Két kórokozónak külön blokkot szentelt: a napraforgó peronoszpóra és a napraforgószádor. Kiemelt szerepüket az is mutatja, hogy a napraforgó betegségei közül a fajtajelöltek szántóföldi felvételezésén kívül kizárólag ezeket vizsgálja a Nébih növényházi körülmények között is. 
Mindkét kórokozó esetében gyakorlati bemutatón is részt vehettek az érdeklődők. A napraforgó peronoszpóra kísérlet laboratóriumi gyakorlatába Nagy Erzsébet, a tordasi Gabonavizsgáló laboratórium vezetője avatta be a részvevőket, akik később a növényházban „tetten érhették” a peronoszpórát, és élő növényi anyagon láthatták a kórképet.

Ugyanitt került sor az erre a célra beállított napraforgószádor kísérlet bemutatására is, melyről szintén részletes tájékoztatást kaptak az eseményen megjelentek. A látogatási program a „Bemutató üzemek támogatása VP1-1.2.1–23” pályázat keretén belül valósult meg.

A további rendezvények időpontjai elérhetőek a https://portal.nebih.gov.hu/bemutato-uzemek-tamogatasa honlapon a rendezvények menüpontban, továbbá a bemutatók szakmai kiadványai letölthetőek a kiadányok menüpont alatt. 
 


Friss hírek

2026. július 15, szerda

Módosította az Európai Bizottság az EUDR hatálya alá tartozó termékek körét és a végrehajtást támogató dokumentumokat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR által érintett piaci szereplőket és kereskedőket, hogy az Európai Bizottság július 13-án több, az erdőirtásmentes termékekről szóló uniós rendelet (EUDR) végrehajtását támogató intézkedést publikált. A módosítások érintik az EUDR hatálya alá tartozó termékek körét és az EUDR Információs Rendszer működésének technikai szabályait. Továbbá megjelent az útmutató (Guidance) frissített változata, valamint az EUDR GYIK frissített verziója is.

Tovább >

2026. július 15, szerda

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.

Tovább >