null A közösség erejével az élelmiszerpazarlás ellen

A közösség erejével az élelmiszerpazarlás ellen

2021. szeptember 29, szerda

Idén lett 5 éves a Nébih Maradék nélkül élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, amelynek megünneplését szeptember 29-re, vagyis az élelmiszerpazarlás elleni világnapra időzítette a hivatal. Az alkalomból „Nem leszek szemét!” címmel nyereményjátékkal egybekötött közösségi média kihívás indul. A játék célja, hogy az élelmiszerpazarlást megelőző egyéni erőfeszítések a közösség erejének köszönhetően megsokszorozódjanak, és ezáltal minél szélesebb körben megismerjék a problémakört, valamint a lehetséges megoldásokat.

Az élelmiszerpazarlás korunk egyik legjelentősebb fenntarthatósági kérdése. A teljes élelmiszerláncot érinti a probléma, de a fejlett országokban a kidobott élelmiszerhulladék mennyiségének több mint feléért a háztartások felelősek. Az ENSZ 2016-ban közzétett fenntartható fejlődési célkitűzése, hogy 2030-ig felére csökkenjen a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék. Bár hazánkban 2016 és 2019 között 4%-kal (68 kg-ról 65 kg-ra) csökkent a fejenként kidobott élelmiszer mennyisége, a kitűzött cél eléréséhez továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tennünk.  Ráadásul a kidobott élelmiszer fele elkerülhető lenne, amelyet pénzösszegre átváltva elmondhatjuk, hogy egy átlagos, 4 fős magyar háztartás 128 000 forintnyi élelmiszert pazarol el évente. Ennek legnagyobb részét a készételek – vagyis a legtöbb befektetett energiát igénylő kategória – adják, évente 13,7 kg kerül a szemetesbe. Ezt követik a zöldségek és gyümölcsök (5,9 kg), majd a pékáruk (5,3 kg).

Az élelmiszerpazarlás csökkentés fő eszköze a szemléletformálás, amelyet már fiatal korban el kell kezdeni. Erre az elmúlt 5 évben kiemelt hangsúlyt fektetett a Nébih: több mint 10 000 gyerek számára tartottak szemléletformáló foglalkozást személyesen a Maradék nélkül program munkatársai. Emellett a foglalkozásokhoz kapcsolódó tudásanyagot egy rendkívül sokszínű oktatási eszköztár formájában – foglalkoztató füzet, prezentációk, animációs videók, online tanóra – tette közzé a hivatal, amely bárki számára szabadon elérhető.

Másik fontos célcsoport a felnőtt lakosság, akik kiemelt szerepet játszanak a jövő generáció szokásainak kialakításában is. Őket kívánja megcélozni a Nébih „Nem leszek szemét!” kihívása, amely idén szeptember 29-től október 16-ig tart. A Maradék nélkül program munkatársai arra buzdítanak mindenkit, hogy a játék bő két hete alatt osszák meg ismerőseikkel, barátaikkal, hogy ők mit tesznek az élelmiszerpazarlás ellen. Ehhez számos ötletet, informatív grafikát és egyéb tippet találnak a Maradék nélkül közösségi média felületein, de olyan játékos bejegyzésekkel is találkozhatnak a résztvevők, mint az Élelmiszerpazarlás-BINGO

A kihíváshoz kapcsolódó nyereményjátékban a játékszabályzatban felsorolt aktivitásokkal pontokat is szerezhetnek a résztvevők. Például, ha másokat is meghívnak a kihívásba, megosztják kedvenc maradékmentő receptjüket, vagy ha jelentkeznek a Nébih 3. háztartási élelmiszerhulladék mérési akciójára.

Minél több pontot gyűjt valaki, annál többféle nyereményért szállhat versenybe. A nyereményjátékban való részvétel regisztrációhoz kötött, a megosztott bejegyzéseknek pedig tartalmazni kell a #nemleszekszemét jelölőcímkét és a @maradéknelkül jelölést.

Az élelmiszerpazarlással és annak megelőzésével kapcsolatos további információk a Maradék nélkül weboldalán olvashatók: https://maradeknelkul.hu/ 
A kihívás és a nyereményjáték részletei itt érhetők el: https://maradeknelkul.hu/a-kozosseg-erejevel-az-elelmiszerpazarlas-ellen/ 

A Maradék nélkül közösségi média felületei:
-    Facebook
-    Instagram


Friss hírek

2025. július 18, péntek

Útmutató az állategészségügyi laboratóriumok részére

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság útmutatót készített az állategészségügyi laboratóriumok engedélyezési és akkreditálási eljárásához. A segédlet online is elérhető a Nébih portálon

Tovább >

2025. július 16, szerda

Házisertésben igazolták az ASP-t Horvátországban

Horvátországban, a magyar határ közelében található Jagodnjak és Bolman településeken megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését a házisertés-állományban. A kitörések nyomán jelentősen nőtt a vírus magyarországi behurcolásának kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az érintett közepes kockázatú vármegyék sertéstartóinak fokozottan ajánlja a kiemelt járványvédelmi intézkedések alkalmazását, betartását.

Tovább >