null A jövő kutatói elfoglalták a NÉBIH laborjait

A jövő kutatói elfoglalták a NÉBIH laborjait

2014. október 1, szerda

Több mint kétszáz érdeklődő fordult meg alig három óra alatt a NÉBIH Mester utcai laboratóriumában a Kutatók Éjszakáján. A hivatal idén először csatlakozott a programsorozathoz, melyet a látogatók és dolgozók egyaránt nagy izgalommal vártak. Az idei sikert látva kétségtelen, hogy jövőre még több labor tárja majd ki kapuit.

Rendkívül sikeres volt a látogatók körében a színek és az ízek kavalkádja, ahol többek között az öt alapízt kellett azonosítaniuk. Voltak, akik a pipettázásban, precíz méricskélésben jeleskedtek, mások inkább a színes oldatokat tették sorrendbe. A gyerekek lelkesen keresték a fekete (GMO-s) szemet a dézsányi kukoricában. Akadt, akit szinte el sem lehetett vonszolni a mikroszkóp mellől, egész délután az apró élőlényeket tanulmányozta. Az ehető és mérgező gombák pedig minden korosztályt egyaránt vonzottak.
Bár a következő Kutatók Éjszakájára egy évet még várnunk kell, azonban a NÉBIH addig is igyekszik felkelteni a fiatalok érdeklődését a tudományos munka iránt. A hivatal edukációs programja részként szeptember 30-ig még várja a pályamunkákat „Légy Te is láncszem!” pályázatára. Korosztálytól függően rajzzal, fotósorozattal, képregénnyel, tudományos dolgozattal is pályázhatnak az érdeklődők, hogy együtt fejtsük meg mi is az élelmiszerlánc-biztonság, s mit tehetünk annak fejlesztéséért.

 

Kapcsolódó anyagok

Kutatók éjszakája 2013

 


Friss hírek

2025. április 22, kedd

Tanúsító szervezet elismerése

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013. VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére a NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni.

Tovább >

2025. március 31, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2025.03.31.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >