null A fenntartható közétkeztetés áll a X. Közétkeztetési Szakácsverseny középpontjában

A fenntartható közétkeztetés áll a X. Közétkeztetési Szakácsverseny középpontjában

2025. január 29, szerda

Tizedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a Közétkeztetési Szakácsversenyen (KÖSZ) az intézményi és munkahelyi étkeztetés szereplői. A gasztronómiai megmérettetésre 2025. április 30-ig lehet jelentkezni, ezúttal már három kategóriában. Az idei verseny fő témája a fenntartható közétkeztetés, így a csapatoknak többek között ezt is szem előtt kell tartaniuk a menüsor összeállításakor.

Jelentős szakmai támogatottság és összefogás mellett, immár tizedik alkalommal rendezik meg a KÖSZ-t a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésében. 

A többfordulós verseny fővédnöki tisztségét dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke és dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos töltik be. Szakmai védnökként segíti a programot Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke.

A verseny témája a fenntartható közétkeztetés, melynek bizonyítására a szervezők 3 vagy 4 fős csapatok jelentkezését várják az ország minden pontjáról. Az idei évben újdonság, hogy nevezni ezúttal már három, gyermek- és diákétkeztetés, intézményi felnőtt közétkeztetés, valamint munkahelyi vendéglátás kategóriában is lehet. 

A menüsorok nettó nyersanyagköltsége nevezési kategóriánként változó, 850 és 1250 forint között lehet. A csapatok számára kötelező és tiltott alapanyagokat is előírtak a szervezők, valamint mindhárom kategóriában elvárás, hogy egy húsmentes előétel vagy főétel szerepeljen a menüben. Előírás az is, hogy legalább egy alapanyag Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyes termék legyen, valamint, hogy egy felhasznált zöldség vagy gyümölcs öko/ bio minősítéssel rendelkezzen. 

A KÖSZ különlegessége, hogy a csapatok a versenyt támogató szervezetek által delegált, elismert szakmai mentorok segítségét is igénybe vehetik. Az elődöntők legjobbjai pedig a 2026-os SIRHA Budapest élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításon mérhetik majd össze tudásukat.

A nevezési határidő 2025. április 30-a. A részvételi feltételek, valamint a nevezési lapok elérhetőek a szervező és támogató szervezetek weblapján:
•    https://portal.nebih.gov.hu/kozetkeztetesi-szakacsverseny
•    https://www.kozszov.hu/


Friss hírek

2026. július 20, hétfő

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Tovább >

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >