null A citrusfélék fokozott vizsgálatát kéri a Nébih a forgalmazóktól

A citrusfélék fokozott vizsgálatát kéri a Nébih a forgalmazóktól

2022. január 10, hétfő

Az utóbbi időben a rendszeres és alapos határellenőrzés ellenére is előfordultak a hazai boltokban olyan citrusfélék, amelyekben a megengedett határérték feletti vagy pedig az EU-ban már nem engedélyezett növényvédőszer-maradékot mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hatóság kiemelten ellenőrzi a citrusfélék növényvédőszermaradék-tartalmát, de a fogyasztók teljes biztonsága érdekében ugyanilyen fontos a felelős vállalkozói magatartás és a fokozott önellenőrzés is.

A hatályos közösségi rendelkezések* alapján a citrusféléket már az EU-ba való belépéskor kiemelt ellenőrzésnek vetik alá, emiatt eleve kevesebb kifogásolt áru érkezhet az unió területére. A novembertől áprilisig tartó időszakban – azaz, amíg hazai idénygyümölcsök hiányában több citrusfélét fogyasztanak a magyar vásárlók – a Nébih, valamint a területileg illetékes kormányhivatalok fokozottan ellenőrzik a citrusfélék növényvédőszer-tartalmát. A figyelem elsődlegesen a határállomásokon beáramló import áru, valamint a nagybani piacok, logisztikai központok kínálatának átvizsgálására irányul, hogy a hibás gyümölcstételek innen már biztosan ne kerülhessenek tovább a lakosságot kiszolgáló üzletek polcaira, a piaci standokra.

A körültekintő hatósági ellenőrzés ellenére az elmúlt időszakban a szakemberek több esetben tapasztalták, hogy az Európai Unión kívüli országokból – elsősorban Törökországból – olyan gyümölcsök (pl. citrom, grapefruit, narancs, mandarin, klementin) érkeztek hazánkba, amelyek vagy a megengedett határérték felett tartalmaztak egy-egy növényvédőszer-hatóanyagot, vagy az EU-ban már nem engedélyezett növényvédőszert használtak fel a kezelésükre. Utóbbi esetben klórpirifosz, prokloráz és klórpirifosz-metil hatóanyagok jelenlétét mutatta ki a laboratórium a citrusfélékből. 

A negatív tapasztalatokra való tekintettel a Nébih mostantól még fokozottabban ellenőrzi az import citrusfélék növényvédőszermaradék-tartalmát a forgalmazóknál. Mindamellett az áruházláncok, forgalmazók felelősségét is fontos hangsúlyozni. Felhívjuk tehát az élelmiszer-vállalkozók figyelmét, hogy a vállalati önellenőrzés során kiemelten ellenőrizzék a Törökországból vagy más, nem EU-s országból származó citrusféléket! A fogyasztók biztonsága érdekében ugyanis így garantálható leghatékonyabban, hogy nem megfelelő tétel ne kerülhessen a polcokra, probléma esetén pedig mielőbb intézkedhessen a vállalkozás a forgalomból való kivonásról.

Hivatkozott jogszabály:
* az EU Bizottságának 2021/2246 végrehajtási rendelete

Friss hírek

2025. március 26, szerda

Újabb telepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás jelenlétét a Nébih vizsgálatai

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.

Tovább >

2025. március 26, szerda

Élelmiszerbiztonság húsvétkor is: elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Az idei évben március 24. és április 18. között zajlik a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet a húsvéti időszak élelmiszerbiztonsága érdekében Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára rendelt el. A húsvéti hagyományokhoz kapcsolódó, népszerű termékekre fókuszálva, a közel egy hónapig tartó ellenőrzési periódusban a szakemberek többek között sonkákat, húsvéti édességeket, kalácsot, étkezési tojásokat és borokat vizsgálnak.

Tovább >