null A budapesti Nagybani Piacon razziázott a NÉBIH

A budapesti Nagybani Piacon razziázott a NÉBIH

2016. január 29, péntek

A budapesti Nagybani Piacon tartott közös ellenőrzést múlt héten a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága. Az akcióban az élelmiszerbiztonsági szakemberek kiemelten vizsgálták a termékek nyomonkövethetőségét. Végül mintegy négy tonna zöldséget és gyümölcsöt – főleg narancsot – kellett megsemmisíteni.

A hajnali akció során öt zöldség-gyümölcs importőrt, illetve forgalmazó céget ellenőriztek a NÉBIH KÜI munkatársai. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek kiemelten vizsgálták a forgalmazott termékek nyomonkövethetőségét.

Az ellenőrzéskor az öt cégből egy nem rendelkezett áruval, további kettőnél pedig mindent rendben találtak a szakemberek. Az egyik forgalmazónál mintegy 3,5 tonna narancsot kellett azonnal megsemmisíttetni, mivel a tételről hiányzott a jelölés. A termék így ismeretlen eredetűnek minősült, ami nem hozható kereskedelmi forgalomba.

Egy másik cég raktárában több mint 7 tonna mennyiségben 12 tételt (paradicsom, karalábé, sörretek, mandarin stb.) zároltak a szakemberek a nyomonkövethetőség hiánya miatt. A kereskedő később bemutatta a hiányzó iratokat, így csupán egy kápia paprika tételt (400 kg) kellett megsemmisíteni a helyszínen.

A cégekkel szemben az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forint bírság várható.

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2026. február 6, péntek

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP szakmai felülvizsgálata

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.

Tovább >

2026. február 6, péntek

Fokozódik a behurcolás kockázata – már Horvátországban is megjelent a japán cserebogár

A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság együttműködése is elengedhetetlen. A kártevő hazánkba való behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében tilos külföldről növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az ország területére. Emellett a japán cserebogár észlelése esetén haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih).

Tovább >