null 66 millió forintnyi bírság - lezárultak a nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések

66 millió forintnyi bírság - lezárultak a nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések

2012. szeptember 12, szerda

A 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre június 25. és augusztus 31. között került sor az egész ország területén, melynek elsődleges célja volt a nyári melegben, a nyaralók és turisták miatt megnövekedett forgalom mellett is fenntartani az élelmiszerbiztonságot.

Ennek szavatolása érdekében a Megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, valamint Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságainak szakemberei – az éves ellenőrzési tervben meghatározottakon túl – fokozottan vizsgálták a szezonális élelmiszereket, illetve az időszakosan működő élelmiszer-forgalmazó helyeket, melyek országos és nemzetközi rendezvényeken, valamint strandokon, üdülő helyeken működnek.

A hatósági élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések országos összesített eredményei alapján a közel 11 ezer ellenőrzés során 540 esetben volt szükség bírság kiszabására több, mint 66 millió forint értékben.

A szezonális termékek, így a nyári idegenforgalmi időszakhoz kapcsolódó élelmiszerek (grill hús, üdítő, sör, csapolt sör, zöldség-gyümölcs termékek, jégkrém, fagylalt) esetében több mint 40 ezer termék-tételt vizsgáltak az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság munkatársai. Ezek egy része laboratóriumi vizsgálat is volt. Az ellenőrzött tételek  78%-a hazai, 22%-a külföldi volt. A megállapított hiányosságok miatt az ellenőrzött tételek 2 %-át a forgalomból kivonták, melynek összértéke meghaladta a 9 millió forintot.

A hatósági ellenőrzés kiterjedt az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának feltételeire, a forgalomba hozott élelmiszerek minőségének, a termékek nyomon-követhetőségének és a szállítás során a hűtési lánc fenntartásának vizsgálatára.

Kiemelt figyelmet fordított a hatóság az idegenforgalmi szempontból frekventált vendéglátó helyek és ifjúsági gyermektáborok étkeztetése ellenőrzésére is, melynek eredményeképpen az 5003 ellenőrzés mellett hatósági intézkedésre összesen 212 esetben (4,2 %) került sor.

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság

 

Letölthető anyagok

Nyári szezonális ellenőrzések - zárójelentés
Nyári szezonális ellenőrzések - kimutatás


Friss hírek

2025. április 22, kedd

Tanúsító szervezet elismerése

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013. VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére a NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni.

Tovább >

2025. március 31, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2025.03.31.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >