Az MgSZH élelmiszer-ellenőrzései 2010 második felében
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) egyik legfontosabb feladata, hogy csak ellenőrzött és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a magyar fogyasztókhoz.
A jogszabályok számos lehetőséget nyújtanak az élelmiszerlánc felügyeleti szakembereknek, akik biztosítják a gyors és hatékony hatósági fellépést, és segítik a silány minőségű áruk forgalomba hozatalának elkerülését.
Az új kormány egyik első döntéseként bevezette a másodlagos élelmiszervizsgálatot, amelynek célja a gyenge minőségű élelmiszerek kiszűrése.
A jogszabály segítségével az MgSzH munkatársai 2010. második félévében - a szokásos ellenőrzéseken kívül - fokozottan felléphettek annak érdekében, hogy a magyar állampolgárok biztonságos élelmiszereket vásárolhassanak.
A hatóság munkatársai az elmúlt félévben összesen közel 50 ezer élelmiszerellenőrzésen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki.
Ebből a szokásos éves terv alapján 2010. július 1. és november 30. között 27406 ellenőrzés történt és a hivatal munkatársai 229 039 157 forint bírságot róttak ki. A szakemberek 42 313 mintát vettek, és 119 343 laboratóriumi vizsgálatot végeztek. Bírsággal nem járó figyelmeztetési határozatot 1019 esetben hoztak.
A mélységi ellenőrzéseken (VPOP-vel közös közúti szemle) a 19 megyei MgSzH munkatársai összesen 382 élőállat és 208 élelmiszer szállítmányt vizsgáltak.
Élőállat szállítással kapcsolatban felmerült annak gyanúja, hogy külföldi szarvasmarhákat hazai fülszámmal és dokumentumokkal látnak el. Az MgSzH büntetőfeljelentést tett több cég ellen. Ilyen típusú ellenőrzések jelenleg is zajlanak és a jövőben is folyamatosak lesznek.
50 esetben enyhébb szabálytalanságot észlelt az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság, 13 esetben azonban élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki.
A szakemberek élelmiszerlánc biztonsági kockázat miatt összesen 33 millió forint értékben 161 ezer kiló ellenőrzött terméket vontak ki a forgalomból.
Nagy érdeklődés kísérte az MgSzH októbertől kezdődő jelöletlen illetve osztályozatlan tojásszállítmányokkal kapcsolatos ellenőrzéseit. A hatóság az elmúlt fél évben összesen 600 ezer bizonytalan eredetű tojást foglalt le és semmisített meg.
A másodlagos élelmiszervizsgálatról szóló rendeletmódosítás július 20-tól lépett életbe.
Az azóta eltelt időszakban az MgSzH kiemelten kezelte a jogszabály érvényesítését annak érdekében, hogy megakadályozza a silány minőségű élelmiszerek beáramlását a hazai piacokra.
2010. július 20. és november 30. között összesen 23 210 bejelentés alapján 4715 esetben végeztek ellenőrzést a hatóság munkatársai. 113-szor figyelmeztetési határozatot hoztak, 20 esetben összesen 34 624 247 forintnyi bírságot róttak ki.
Tipikus hibaként észlelték a szakemberek az ismeretlen származású termékek “feketén” történő értékesítését, a legkirívóbb eset pedig az a német szállítmány volt, amelyben antibiotikummal szennyezett sertésfejeket találtak. A rakományt azonnal megsemmisítették.
Az MgSzH az eltelt időszakban és a jövőben is megköveteli az élelmiszerlánc-felügyeleti előírások és szabályok szigorú betartását, különös tekintettel az áruházláncokra, amelyek a legnagyobb arányban látják el a magyar lakosságot élelmiszerrel. Ezért a szakemberek egy korábban szankcionált előhűtött baromfi- és emlőshús termék miatt kiemelt ellenőrzést tartottak a Tesco áruházláncnál 2010. november 16. és december 1. között. Országosan összesen 196 Tesco-áruházban 220 ellenőrzést végeztek, 27 esetben összesen 14 125 000 Ft. bírságot szabtak ki.
Az MgSzH a tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó törvény megszegői ellen is szigorúan fellépett. Köztudott, hogy az áruházláncok sokszor agresszív árletörő politikát folytatnak beszállítóikkal szemben, ami többnyire a minőség ellen hat és gyengíti az élelmiszerbiztonságot. A tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján az MgSzH szakemberei az elmúlt hónapokban több üzletlánccal szemben indítottak eljárást.
Az elvégzett vizsgálatok alapján összesen 582 millió forintnyi büntetést szabtak ki az ellenőrök a törvény megsértése miatt. (Penny 109 millió Ft, Lidl 155 millió Ft,Tesco 130 millió Ft, Cora 188 millió Ft)
Az MgSzH a jövőben is folytatja a szigorú vizsgálatokat a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján. Elsősorban a fizetési határidők betartására, az akciós értékesítések ellenőrzésére, a bónusz elszámolások szabályszerűségére összpontosítanak majd a szakemberek.
Az áruházláncokra jellemző másik szabálysértés a beszerzési ár alatti értékesítés, amit az agrárpiaci rendtartásról szóló jogszabály tilt. Az MgSzH munkatársainak az elmúlt fél évben 6 élelmiszer-áruházláncot kellett megbüntetniük ezen a jogcímen, összesen 166 millió forint értékben. (AUCHAN, CORA, LIDL, PENNY, TESCO, ALDI)
Az elmúlt félévben fontos feladat hárult az MgSzH Borászati Igazgatóságára is.
Az ágazatban különösen súlyos gondokat okoznak ugyanis többek között a külföldről érkező nagy mennyiségű borászati termékek, a beszerzési ár alatti értékesítés gyakorlata és a borhamisítások.
A hivatal munkatársai a külföldi borok forgalmazása során feltárt hiányosságok miatt mintegy 40 millió forint bírságot szabtak ki.
Az ellenőrzés eredményeként a hatóság 7 borászati üzemnél ideiglenes bezárást rendelt el.
Az MgSzH munkatársai a Kiskun-Vin Kft. borászati üzemében 2010. október 21-én átfogó ellenőrzést tartottak.140 mintát vettek és ebből 10 tételnél 4832 hektoliter manipulált bort találtak.
Az elkövetett szabálytalanságok miatt a hatóság a Kiskun-Vin Kft. borászati üzemét 30 napra ideiglenesen bezáratta, és 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki a cégre.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal továbbra is kiemelt célkitűzésének tartja, hogy a magyar állampolgárok biztonságos, egészséges és jó minőségű élelmiszerekhez jussanak és ennek érdekében a jogszabályoknak megfelelően a jövőben is szigorúan fellép minden szabálytalansággal szemben.