null 2019-ben is elindul a Maradék Nélkül Online Kvízverseny

2019-ben is elindul a Maradék Nélkül Online Kvízverseny

2019. március 7, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal idén is megrendezi online kvíz versenyét élelmiszerpazarlás-megelőzés és élelmiszerbiztonság témakörben. A 4-6. osztályos általános iskolai tanulók részére meghirdetett vetélkedő első fordulója 2019. március 11-én indul.

A verseny három fordulóból áll. Az első két kérdéssor a Nébih Maradék nélkül ismeretterjesztő kiadványára, valamint a Mese habbal, szülinappal című mesekönyvre épül majd. A harmadik, végső fordulóban a gyerekek kreativitásukat mérhetik össze: videót kell készíteniük egy megadott témában, a forgatókönyv kigondolásától egészen a kivitelezésig.

A versennyel a Nébih célja, hogy a tanulók fordulóról fordulóra mind jobban megismerkedjenek az élelmiszerhulladékok jelentette kihívásokkal, valamint a legfontosabb élelmiszerbiztonsági ismeretekkel. Az e területeken megszerzett tudást ugyanis egész életükben kamatoztathatják saját egészségük és környezetük védelmében.

A megmérettetésen negyedikes, ötödikes és hatodikos osztályok mérhetik össze tudásukat. A főnyeremény egy egyhetes tematikus nyári tábor, amelyen a két legügyesebb osztály vehet majd részt.

A részletes szabályzatot – a vetélkedő felületeként is szolgáló – http://maradeknelkul.hu/ weboldalon olvashatják hamarosan.

Kapcsolódó anyagok:
      - Beszámoló a 2018-as vetélkedő „főnyereményéről”, a szilvásváradi nyári táborról:
         http://maradeknelkul.hu/2018/07/02/nebih-maradek-nelkul-nyari-tabor-beszamolo/
      - Videó a 2018-as táborról: https://youtu.be/yGUM8XfuFzQ
      - Segítség a felkészüléshez: az ismeretterjesztő kiadvány fejezeteihez illeszkedő, 2-3 perces rövid animációs videók
         http://maradeknelkul.hu/videok/ 


Friss hírek

2026. július 20, hétfő

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Tovább >

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >