null „Az élelmiszer legyen érték!”

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői

2018. március 7, szerda

Az élelmiszerláncban előforduló aktuális és fontos kérdések megvitatása, valamint a felmerülő problémák megoldása érdekében indított kerekasztal beszélgetéssorozatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A március 6-án, Budapesten megrendezett első találkozón, melynek témája az élelmiszerhulladékok csökkentése volt, az élelmiszer-előállítók és –forgalmazók mellett, karitatív szervezetek, hatósági szakemberek, valamint a jogalkotói oldal képviselői is részt vettek.

Az I. Kerekasztal rendezvényt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár azzal a gondolattal nyitotta meg, hogy az élelmiszerfölösleg kezelése mindenekelőtt humanitárius, azaz gyökerében erkölcsi kérdés. Emellett azonban szem előtt kell tartani az élelmiszerhulladékok környezetterhelését és a gazdasági veszteségeket is, amelyeket magasabb fokú tudatossággal, szervezettséggel nagymértékben megelőzhetünk.

A vitaindító előadásokat követő Kerekasztal beszélgetésen a Földművelésügyi Minisztérium és a Nébih szakemberei mellett, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, valamint – a Tesco és Spar képviselője révén – a kereskedelmi oldal is képviseltette magát, lehetővé téve, hogy valóban minden oldalról, szemszögből megvizsgálják az élelmiszerhulladék csökkentésének gátjait és lehetőségeit.

A Kerekasztal egyik legfontosabb témája a lejárt minőségmegőrzési idejű, de élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentő tartósabb élelmiszerek és élelmiszer-összetevők kezelésének, hasznosíthatóságának kérdése volt. Felmerült továbbá a különböző lejárati idők jobb elkülönítése, vagy esetleges alternatív jelöléssel való kiegészítése, valamint a fogyasztók hatékonyabb tájékoztatása is.

A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy az élelmiszerhulladékok csökkentése terén kulcsfontosságú a fogyasztói tájékozottság emelése. Közös feladat tehát, hogy az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos kérdésekben figyelemfelkeltő és közérthető információk jussanak el a vásárlókhoz. A szemléletformálást pedig érdemes már gyermekkorban elkezdeni.

A Nébih Kerekasztal célja, hogy teret adjon az élelmiszerláncot érintő időszerű kérdések átfogó vizsgálatának, az érintettek lehető legszélesebb körének bevonása mellett. A negyedévente jelentkező rendhagyó fórumok lehetőséget teremtenek azoknak a jogi, szervezési vagy éppen kommunikációs problémáknak a „kibeszélésére”, amelyekkel a jogkövető vállalkozások rendszeresen találkoznak a mindennapokban. E szellemben az aktuális témák mindig a vállalkozások igényeihez és az élelmiszer ágazatot érő aktuális kihívásokhoz igazodnak majd.

A következő Kerekasztal beszélgetést várhatóan május végén, június elején szervezi majd a hivatal „termékvisszahívás – minden cég rémálma(?)” témakörben.

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
Fotók a rendezvényről



Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >