null Mindent a kajsziról

Mindent a kajsziról

2016. július 28, csütörtök

Nemzetközi kajszinemesítési trendekről, kertészeti támogatási lehetőségekről és a fapusztulás megelőzéséről is szó esett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kajszi-fajtabemutatóján július 27-én Tordason. A mintegy 250 hazai és külföldi vendég részvételével lezajlott rendezvényen 9 újonnan bejegyzett gyümölcsfajta tulajdonosa vehette át az állami elismerést. Emellett az érdeklődők huszonegy új, későn és nagyon későn érő kajszifajtát ismerhettek meg.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a NÉBIH a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) támogatásával a tordasi kajszi-fajtabemutatót. A rendezvény célja, hogy a magyar gazdálkodók megismerjék az elérhető kajszifajtákat, pártatlan képet kapjanak azok tulajdonságairól, s ezáltal könnyebben kiválaszthassák az igényeiknek leginkább megfelelőt.

A mintegy 250 vendég többsége hazai termelő volt, de cseh, német, olasz és osztrák szakértők is részt vettek az eseményen. Szerbiából pedig a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége 10 fős delegációval érkezett.

A rendezvényen kilenc újonnan bejegyzett gyümölcsfajta (hét alma, egy málna és egy sajmeggy klónalany) tulajdonosa vehette át az állami elismerést. Majd a résztvevők előadásokat hallhattak többek között a már elérhető és a még kiírás előtt álló támogatási lehetőségekről, a nemzetközi nemesítési trendekről és a fapusztulás megelőzését szolgáló növényvédelmi teendőkről.

A NÉBIH Közép-Európában az egyetlen kajszi és őszibarack fajtavizsgálatra feljogosított nemzeti hivatal, amelynek eredményeit a Közösségi Növényfajta Hivatal elfogadja Közösségi szintű fajtaoltalomként. A hivatal Tordasi Fajtakísérleti Állomásán mintegy 300 kajszifajta található meg. A bemutató középpontjában – a nemzetközi trendekhez is igazodva – ezúttal tizennégy későn és hét nagyon későn (augusztusban és szeptemberben) érő fajtát ismerhettek meg az érdeklődők. E fajták termesztésével lehetővé válik a hét hetes kajszi szezon akár négy hónapra történő meghosszabbítása is.

A rendezvény zárásaként hazai és nemzetközi szakértők bevonásával személyesen vitathatták meg tapasztalataikat és kérdéseiket a résztvevők. A NÉBIH és NAK fajtabemutató sorozata napraforgó, kukorica, szója és cukorrépa fajtákkal folytatódik majd szeptemberben.

Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >