null Májusban sem pihent a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata

Májusban sem pihent a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata

2017. június 9, péntek

Egyetlen hónap alatt 10 kisszerszámos halászt ért tetten, 13 jelöletlen halászeszközt foglalt le, továbbá mintegy 50 szabálytalanul tevékenykedő horgásszal szemben intézkedett a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata. A halőrök az ellenőrzések során több mint egy mázsa illegálisan kifogott halat engedtek vissza a vízbe.

Az ÁHSZ májusi ellenőrzéseinek célpontjában ezúttal is a halászati, horgászati előírásokat megsértők álltak.

Az ÁHSZ szolgálatot teljesítő járőrei a Takta-folyó Taktaszada és Taktaharkány közé eső szakaszán érték tetten azt az orvhalászt, aki 16 darab ezüstkárászt és 1 darab 30 dkg-os dévérkeszeget zsákmányolt jogosulatlanul. A járőrök – a helyszínre kihívott rendőrökkel – lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket. Az összesen 2,1 kg tömegű halat élő állapotban sikerült visszahelyezni a vízbe.

A május 10. és 18. közötti kiemelt ellenőrzés a Tisza, a Bodrog, a Hernád és a Sajó folyókat érintette. Ez idő alatt az ÁHSZ 6-8 ellenőre teljesített folyamatos szolgálatot, a tiszai Vízirendészet járőreivel és helyi halőrökkel együttműködésben. A rendkívüli akciócsoport Kesznyétenben két területi engedéllyel nem rendelkező kisszerszámos halászra, Taktaharkányban két emelőhálóval merítő orvhalászra bukkant. Az ellenőrök éberségének köszönhetően élve került vissza a Nyugati Övcsatornába is  2 darab tilalmi időben kifogott, méreten aluli harcsa, valamint a Dombori környékén alaposan elrejtett 4 jelöletlen varsa teljes tartalma, köztük pontyok, keszegek és kis süllők.

Csaknem fél mázsa bezsákolt halat talált az ÁHSZ két Cégénydányád térségében kézre került kisszerszámos halásznál. A fogási naplóba be nem vezetett, többségében 1-4 kg súlyú dévérkeszegeket, egy 8 kg-os pontyot, egy 14 kg-os harcsát, továbbá 8 darab méreten aluli harcsát a hatósági intézkedést követően visszaengedték a vízbe. Ugyancsak nem vezette a fogási naplót az a horgász, akire a Sajó – Hernád-csatorna – Takta torkolatnál csaptak le az ellenőrök. A rajtaütés során 8 keszeget, 1 kárászt és 2 méreten aluli süllőt koboztak el.

Valamennyi helyszíni bejárás során, így a május 27-én az Ercsi Rendőrkapitánysággal végzett közös ellenőrzés alkalmával is több gazdátlanul hagyott, jelöletlen eszköz felszedéséről gondoskodtak az ÁHSZ munkatársai.

Az ellenőrök mintegy 50 horgásszal szemben kezdeményeztek intézkedést mindössze egy hónap leforgása alatt. A szabálytalanságok lajstromán 3 botos horgászat, több esetben a fogási napló vezetésének elmulasztása, illetve jó néhányszor méreten aluli hal megtartása szerepelt. A felelősségre vont személyek az esetek nagy részében nem rendelkeztek területi engedéllyel sem.

Természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így a hal és élőhelyének megőrzése közös feladatunk. A NÉBIH kéri a lakosságot, ha horgászattal, halászattal, halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztalnak, jelezzék az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
A képek letölthető formában



Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >