null Madárinfluenza járvány esetén is tovább folytatódhat a magyar baromfihús japán exportja

Madárinfluenza járvány esetén is tovább folytatódhat a magyar baromfihús japán exportja

2018. szeptember 6, csütörtök

A jövőben egy esetleges madárinfluenza járvány esetén már nem az egész ország, hanem csak a fertőzött területről származó baromfitermékekkel szemben vezet be korlátozásokat Japán. A magyar élelmiszerexportot érintő újabb siker egy másfél éve tartó tárgyalássorozat eredménye, melyet az új állategészségügyi bizonyítvány elfogadásával erősített meg nemrég a japán hatóság.

A kedvező döntést mintegy másfél évig tartó szakmai egyeztetés-sorozat előzte meg. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos számos tárgyaláson részt vett Magyarország Tokiói Nagykövetségével közösen. Emellett a sikerhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2017-es magyarországi japán auditot pozitívan értékelték a partnerország szakemberei.

A magyar állategészségügyi szolgálat által nyújtott biztosítékok elismerését követően ezúttal a baromfihús és a feldolgozott húskészítmények kiviteléhez szükséges állategészségügyi bizonyítványokat hagyta jóvá a japán hatóság. Lehetővé vált tehát, hogy egy esetleges jövőbeni madárinfluenza járvány esetén a betegséggel nem érintett területről zavartalanul folytatódhasson az export, ezáltal biztosítva Európában elsőként a magyar cégek versenyképességének fenntartását a japán piacon.

Forrás:
AM Sajtóiroda


Friss hírek

2024. április 18, csütörtök

A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih szakemberei

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös projektben vett részt: „A magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban és a kockázatkezelő intézkedések megalapozása”-címmel. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >