null Komplex szezonális ellenőrzéssorozat indul

Komplex szezonális ellenőrzéssorozat indul

2018. július 2, hétfő

Nyári szezonális ellenőrzést rendelt el július 1-jétől Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára. Az akció, a már megszokott, hagyományos célterületek és termékek mellett, számos új ellenőrzési szemponttal bővült, ennek köszönhetően az eddiginél szélesebb körű vizsgálatot tartanak a nyári hónapokban.

Kihasználva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) sokrétű, az élelmiszerlánc valamennyi ágára kiterjedő szerkezetét, több új célterülettel és termékkel is bővült az idei nyári szezonális ellenőrzés. Az akció, amit Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár rendelt el, július 1-jétől augusztus 20-ig tart. A koordinációt a Nébih, a vizsgálatokat a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei együtt végzik.

Az ellenőrzés-sorozat természetesen ezúttal is kiterjed majd az olyan hagyományos területekre, mint például a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok; az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetése vagy épp az utcai vendéglátás („street food”). A kiemelt termékek között megtalálhatók a fűszerezett, pácolt, előkészített húsok, a fagylalt, valamint a szezonális zöldségek és gyümölcsök

Az ellenőrök fokozottan vizsgálják majd a közutak mellett szezonálisan üzemelő zöldség- és gyümölcsárusító helyeket, a nem rendszeresen üzemelő piacokat és – az adminisztratív ellenőrzéseket követően – az őstermelők termőterületeit.

Újdonságként szerepel az akcióban többek között a halsütödékben, halboltokban és piacokon kínált, természetes vizeinkben élő halfajokból (szürkeharcsa, keszegfélék, stb.) származó termékek ellenőrzése. Szintén új elem a tűzifa kiskereskedelemhez kapcsolódó előírások és a szállítójegy kiállítási kötelezettség betartásának a fokozott vizsgálata, továbbá a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas állatgyógyászati készítmények ellenőrzése.

A nyári szezonális ellenőrzés július 1-jétől augusztus 20-áig tart az ország teljes területén.

AM Sajtóiroda


Friss hírek

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >

2024. április 15, hétfő

Több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot semmisítettek meg az ellenőrök az ónodi piacon

Folytatódott a tavaszi szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vármegyei kormányhivatalok, valamint a NAV szakemberei április elején hatósági ellenőrzést tartottak az ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásáron. Az akció során több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot kellett megsemmisíteniük. A leggyakoribb problémák a szaporítóanyagok minőségével voltak, de a címkék kapcsán is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A rózsatövek esetében feltűnő volt a fajtamegjelölés és a származást igazoló dokumentumok hiánya.

Tovább >