null Javuló eredmények a Budapesti Nagybani Piacon

Javuló eredmények a Budapesti Nagybani Piacon

2014. november 27, csütörtök

Összehangolt ellenőrzést tartott az elmúlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága és Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága a fővárosi nagybani zöldség-és gyümölcs piacon. A NÉBIH szakemberei által vizsgált árusoknál elsősorban a nyomonkövethetőséggel és a jelölési szabályok betartásával volt probléma.

A hajnali razzián a NÉBIH mintegy 3 tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen terméket foglalt le és semmisíttetett meg.

A termékek között legnagyobb mennyiségben ipari kivit (2,1 tonna) koboztak el az ellenőrök, mivel ezek eredete nem volt tisztázható. A szakemberei lefoglaltak továbbá jelölés nélküli karfiolt és uborkát, valamint 2,5 mázsa szaloncukrot is.

Az ellenőrzés pozitív tapasztalata, hogy több árus, akikkel szemben korábban el kellett járnia a hatóságnak, a mostani ellenőrzésen már teljes mértékben a jogszabályoknak megfelelően kezelte áruját.

Az ellenőrzés során készült videó megtekinthető az alábbi helyen

 

Kiemelt Ügyek Igazgatósága
és
Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >