null Határérték feletti higany tartalom miatt kardhalsteaket vontak ki a forgalomból

Határérték feletti higany tartalom miatt kardhalsteaket vontak ki a forgalomból

2017. február 16, csütörtök

A tagállamokat a kockázatról az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesítették, mert a termékből a megengedett határértéket (1 mg/kg) meghaladó mennyiségű  higany tartalmat mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok. A Vietnámból származó szállítmány egy belga vállalkozáson keresztül érkezett az Európai Unió területére, ahonnan egy holland közvetítőn keresztül Magyarországra is szállítottak.

A bejelentést követően a NÉBIH azonnal felvette a kapcsolatot a termék magyarországi forgalmazójával. A vállalkozás korábbi gyors intézkedésének köszönhetően az érintett tétel már nincs kereskedelmi forgalomban. A magyarországi forgalmazó értesítette valamennyi vásárlóját a termékvisszahívásról.

Tekintettel arra, hogy a kardhal szállítmány szeletelt, fagyasztott élelmiszerként, hosszú lejárati idővel került forgalomba, a NÉBIH arra kéri a vásárlókat, hogy ellenőrizzék a 2016. november 28-át követően vásárolt fagyasztott hal termékeket.

Aki rendelkezik az alábbi azonosítókkal ellátott termékkel, semmiképp ne fogyassza el, hanem vigye vissza a vásárlás helyére.

A visszahívásban érintett termék adatai:

  • Termék neve: Kardhal filé (fagyasztott)
  • Latin megnevezés: Xiphias gladius
  • Cikkszám: KHFILSA
  • Tételazonosító: 150709-4
  • Minőségmegőrzési idő: 2019.08.11.
  • Kiszerelés: védő jégréteggel műanyag tasakban
  • Származási hely: Vietnám

A visszahívás kizárólag csak a fentiekben megnevezett azonosítókkal ellátott terméktételt érinti.

A higanyról

A higany természetes forrásokból és emberi tevékenység következtében jut a környezetbe és élelmiszereinkbe. A szervezetben felhalmozódni képes, és csak lassan ürül ki. Legfontosabb toxikus hatása a vese és a központi idegrendszer károsítása. A szerves higanyvegyületek lényegesen mérgezőbbek, mint a szervetlenek. A vízi élőlényekben a higany többnyire szerves vegyületek, elsősorban metilhigany formájában fordul elő. A vízi táplálékláncban feldúsulást mutat, így a ragadozó, hosszabb élettartamú tengeri halakban jelentős szinteket érhet el, amely a rendszeresen, sok halat fogyasztó emberek számára jelenthet egészségi kockázatot.


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >