null Hamis növényvédő szereket talált a NÉBIH

Hamis növényvédő szereket talált a NÉBIH

2016. május 26, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) idén is folytatja a növényvédő szerek hamisítása elleni harcot. Az elmúlt két hónapban két ügyben is intézkednie kellett a hatóság munkatársainak. Az egyik esetben lakossági bejelentésre intézkedett a hivatal, míg a másikban egy interneten kapható növényvédő szert vontak ki a forgalomból a szakemberek.

Közérdekű bejelentés alapján tartottak ellenőrzést a NÉBIH-munkatársai Szabolcs-Szatmár Bereg megyében. A helyszínen 6 féle cirill betűs, többszázezer forint értékű növényvédő szert foglaltak le. A termékazonossági vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a lefoglalt
termék nem egyezik meg az eredeti készítménnyel.

A növényvédő szer hazai forgalmazója szerint a magyarországi mintával azonos, hamis terméket találtak Lengyelországban is. A NÉBIH felhívja a növényvédő szer forgalmazók,  felhasználók figyelmét, hogy csak engedélyezett, magyar nyelvű jelöléssel ellátott növényvédő szereket vásároljanak és használjanak fel.

A NÉBIH figyelemmel kíséri az interneten kapható növényvédő szerek forgalmazását is. Áprilisban közel 40 liter hamis növényvédő szert, kiskertekben is használható gyomirtót foglaltak le. A laboratóriumi mérések kimutatták, hogy ezek egyáltalán nem tartalmazták a jelölt hatóanyagot, ezért hatástalanok.

A hatóság mindkét esetben elrendelte a lefoglalt termékek megsemmisítését. A forgalmazók több százezer forintos bírságra számíthatnak.

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Kapcsolódó tartalmak:
Közlemény letölthető formában



Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >