null „Szőlőben és borban a talajvédelem” - Talajvédelmi szakértők 2018. évi továbbképzése

„Szőlőben és borban a talajvédelem” - Talajvédelmi szakértők 2018. évi továbbképzése

2018. szeptember 12, szerda

2018. augusztus 31-én és szeptember 1-jén a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara adott otthont a Magyar Talajtani Társaság által szervezett Talajtani Vándorgyűlésnek. Az esemény részeként zajlott a talajvédelmi szakértők éves továbbképzése, amelyben ez alkalommal is jelentős szerepet vállalt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A nívós szakmai rendezvényen mintegy 80 fő résztvevő gyarapította tudását.

„Szőlőben és borban a talajvédelem” címmel rendezték meg a talajvédelmi szakértők 2018-as továbbképzését. A rendhagyó oktatás pódiumbeszélgetéssel indult, amelyet Jordán László, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi igazgatója nyitott meg, a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer eddigi működéséről és a szükséges fejlesztésekről szóló összefoglalójával. Ezt követően dr. Tóth Gergely, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Talajtani és Környezetinformatikai Tanszék vezetőjének az európai talajtani monitoring rendszerekről tartott előadását hallgathatták meg a jelenlévők.

A talajvédelmi szakértők továbbképzésén szó esett a szakterületet érintő jogszabályok változásairól, valamint a talajvédelmi szakemberek munkáját segítő technikai lehetőségekről. A képzési program hangsúlyos eleme volt a műholdképekből kinyerhető információk és azok értelmezése, a drónokkal történő információgyűjtés, a különböző talajszkennerek felhasználása a talaj- és növény-felvételezésben, továbbá egy eróziós kitettség felmérését segítő telefonos alkalmazás ismertetése.

A továbbképzés a második napon terepi programmal folytatódott a Villányi Borvidéken. A helyszín szervesen kapcsolódott a Talajtani Vándorgyűlés témájához: a talajvédelem szerepe a mezőgazdasági terhelés hatására jelentkező talajállapot változás mérséklésében.

A helyi szőlészetekben, valamint egy erdőben ásott szelvény segítségével az érdeklők megismerkedhettek a helyi talajtípusok jellegzetes tulajdonságaival. A talajszelvények bemutatásában, szakmai elemzésében az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézetének kutatói, a Magyar Talajtani Társaság szakemberei és egyetemi oktatók működtek közre. A továbbképzés zárásaként a Vylyan Pincészet vincellére bemutatta a Villányi Borvidéket és a borvidékre jellemző szőlőfajtákból készült borokat.

Galéria


Friss hírek

2024. március 25, hétfő

Látogatóban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség TERC Laboratóriumban vezetőségi változás történt. Ezt követően a Nébih ÉLI vezetője és a Radioanalitikai Referencia Laboratórium munkatársai meghívást kaptak a TERC Laboratórium megtekintésére. Ezzel együtt egy személyes találkozásra is sor került, mely során a jövőbeli feladatokban való együttműködésről is beszélgettek a szakemberek.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >