A gépi kávétól a falusi vendégasztalig – lakossági felmérés az élelmiszerlánc-biztonságról
2017. október 17.

A gépi kávétól a falusi vendégasztalig – lakossági felmérés az élelmiszerlánc-biztonságról

Olvasóink segítségét kérjük, hogy megtudjuk a felnőtt lakosság élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos véleményét. Kérdőívünkben kíváncsiak vagyunk, írnak-e bevásárlólistát a magyarok, és ki szeretnénk deríteni azt is, nagyobb arányban vesznek-e hazai élelmiszert, mint korábban.

INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEKKEL ERŐSÍTI HALGAZDÁLKODÁSI ELLENŐRZÉSEIT A NÉBIH
2017. október 12.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 241 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program MAHOP-3.2-2016 „Az uniós ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási rendszer megvalósítása” című konstrukció keretében, amelyből tovább erősíti eszköztárát az illegális tevékenységet végzők kiszűréséhez. A projekt többek között elősegíti a hatósági ellenőrzéseket támogató informatikai rendszer fejlesztését, az ellenőrzésben részt vevő szakemberek képzését és a szomszédos országok társhatóságaival történő tapasztalatcserét a halgazdálkodás területén.

Számos hibát tárt fel a halrudacskák Szupermenta tesztje
2017. október 12.

Számos hibát tárt fel a halrudacskák Szupermenta tesztje

Több százan látogattak el a NÉBIH laboratóriumaiba a Kutatók Éjszakáján
2017. október 11.

Több százan látogattak el a NÉBIH laboratóriumaiba a Kutatók Éjszakáján

Javult, de továbbra sem kimagasló a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége
2017. október 10.

Javult, de továbbra sem kimagasló a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége

Kiderült, melyik a legjobb 12 közétkeztetői szakács csapat
2017. október 9.

Tájékoztatás az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról

Együttműködési megállapodást kötött a NÉBIH és a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
2017. október 5.

Gyakorlati tanácsokkal támogatja a NÉBIH a fakereskedő vállalkozásokat

A magas színvonalú növénytermesztés nemzetgazdasági érdek
2017. október 4.

A magas színvonalú növénytermesztés nemzetgazdasági érdek

Csökkennek a hiányosságok, de még van min javítani
2017. október 2.

SZEMLÉLETFORMÁLÁSSAL ÉS AZ ÉLELMISZERKÖNYV FEJLESZTÉSÉVEL A MINŐSÉGI MAGYAR PÉKTERMÉKEK (EL)ISMERTSÉGÉÉRT

Kivonják a forgalomból az augusztus előtt gyártott belga bio babakekszet

Meghívó a
2017. szeptember 29.

Meghívó a "125 éves a magyar növényfajtakísérlet" című szakmai konferenciára

Szakmai nap a nemes nyár, fűz és akác fajtavizsgálatok hazai és európai tapasztalatairól
2017. szeptember 29.

Szakmai nap a nemes nyár, fűz és akác fajtavizsgálatok hazai és európai tapasztalatairól

„Kutyakötelességünk” a felelős állattartás
2017. szeptember 28.

„Kutyakötelességünk” a felelős állattartás

Hamarosan indul az őszi rókavakcinázás
2017. szeptember 27.

Hamarosan indul az őszi rókavakcinázás

Túl magas nikotinsav tartalom sportolóknak szánt élelmiszerben
2017. szeptember 26.

Határérték feletti színezéket mutattak ki kandírozott ananászban

Változás! Ezentúl az új portálról érhetőek el a NÉBIH szakrendszerei
2017. szeptember 25.