null Országos Közétkeztetési Szakácsverseny (OKÉS) - Döntős Receptek

Országos Közétkeztetési Szakácsverseny (OKÉS) - Döntős Receptek

Hivatalunk kiíróként és szervezőként csatlakozott az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, valamint a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége 2013-ban immár harmadjára meghirdetett közétkeztetési szakácsversenyéhez, felismerve annak jelentőségét a mai hazai közétkeztetés megújulásában, színvonalának javításában, a friss, idényjellegű, egyes méltatlanul mellőzött hazai élelmiszerek felhasználásának népszerűsítésében. Közös célunk az ellátási lánc, azaz az élelmiszerlánc rövidítése, amelyhez ez a verseny is hozzájárulhat.

A versenyt – amelyre 2 fős, a közétkeztetésben dolgozó csapatok nevezhettek – nagy érdeklődés kísérte. A nevezéshez hazai élelmiszereket tartalmazó „alapanyagkosárból”, 420 Ft/adag nyersanyagköltséggel felnőtt étkezők számára 3 fogásos menüsort kellett megtervezni: „Őszváró ételek a modern gasztronómia jegyében”.

A beérkezett 24 pályázatból 10 jutott a döntőbe, ahol a versenyzőknek 3 óra állt rendelkezésre, hogy a „papíron megtervezett” ételekből 10 adagot a zsűri elôtt elkészítsenek és feltálaljanak.

A meghatározott alapanyagkosárból (húsok: afrikai harcsafilé, csirkemellfilé, csirkecomb, sertéskaraj; zöldségek: sütőtök, padlizsán, cukkini, kápia paprika, savanyú káposzta, angolzeller, cékla, paszternák, csicsóka, különféle növények csírái; gyümölcsök: szőlő, őszibarack, szilva, alma, körte, birsalma, naspolya; gabonák: köles, zabpehely, árpagyöngy, hajdina, vörös lencse) a kiadványunkban is látható ételkülönlegességek készültek, bizonyítva a kreativitást és ötletességet.

A szakácsok elegáns megjelenése, a felesleges mozdulatoktól mentes, hajszálpontos csapatmunka és az éttermeket meghazudtoló tálalás akaratlanul is egy Bocuse d’Or döntő képét idézte. A szakemberekből álló zsűri a főzés alatt figyelte, betartják- e az élelmiszer-biztonsági előírásokat. Az érzékszervi megjelenések mellett pontozták a kreativitást, az újszerűséget, a friss ötleteket, a tálalást, és nem utolsósorban azt is, hogy a recept elkészíthető és tálalható-e több száz adagban. A helyezettek között csak apró különbségek voltak.

Aranyérmet nyert az Elamen Zrt. és a Hungast Kft., ezüstöt az Eurest Kft. és a Sodexo Kft. csapata, míg harmadik helyen a Junior Harmónia és a Vasi Fogadó Kft. csapata végzett.

A NÉBIH különdíját az Alsónémedi községet ellátó fôzôkonyha vihette haza.

Ebben a versenyben azonban mindenki nyert! Nyert a közétkeztetési szakács szakma, nyertek a képviselt étkeztetők, a nézők és a szervezők is. A résztvevők kitartása, fegyelmezettsége és a verseny emelkedett hangulata szavakkal leírhatatlan! Valaki a nézők és szurkolók közül a lenyűgöző látvány hatására a verseny hangulatában úgy fogalmazott, hogy ez a közétkeztetési szakács szakma ünnepe! Valóban jó volt látni a lelkes fiatal versenyzőket, akik a munkájuk mellett készültek fel a megmérettetésre, önerőből vagy – mert ilyen is volt – profi felkészítővel.

Reményeink szerint a legnagyobb nyertesek a fogyasztók lesznek a mindennapi étkezések során. Ennek szándékával adjuk kézbe a receptgyűjteményt, amelyben a nyersanyag kiszabatok mindig 10 adagra vonatkoznak. Merítsenek belőle új ötleteket! Az itt bemutatott ételeket, vagy azok egy-egy részletét, a konyhák sajátosságait, a beszerzési lehetőségeket, a fogyasztók elvárásait figyelembe véve lehet variálni, és érdemes továbbgondolni.

A versenynek nem volt része a tápanyagszámítás, de segítve a receptgyűjtemény felhasználóit, egy tapasztalt dietetikus kiszámolta az egyes ételek tápanyagtartalmát. Sőt a főételeket a receptek alapján egy profi séf ismételten megfőzte, és azok valós tápanyagtartalmát a NÉBIH akkreditált laboratóriumában megmértük. Ezeket a számított, illetve mért tápanyagértékeket is megtalálják a kiadványunkban, az egyes ételek receptjei mellett. Végezetül olvashatnak a verseny folytatásáról, a 2014. évi OKÉS versenyről is. Bízunk benne, hogy kiadványunk alapján sokan kedvet kapnak majd a versenyzésre. Kívánjuk, hogy felfrissült ötletekkel, jó minőségű hazai alapanyagok felhasználásával készült, biztonságos ételeket tálaljanak fel elégedett fogyasztóiknak!

 

Döntős receptek


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >