Vissza

Felavatták Dr. Nagy Bálint mellszobrát

Felavatták Dr. Nagy Bálint mellszobrát

Felavatták Dr. Nagy Bálint mellszobrát
2018. június 7.

A hazai növényvédelmi szakigazgatás megteremtőjének emléke előtt tisztelegtek a szakma képviselői 2018. június 5-én a NÉBIH Növény- Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Budaörsi úti épületénél, ahol a mintegy 150 megjelent vendég előtt leleplezték Dr. Nagy Bálint mellszobrát.

Jordán László, a NÉBIH növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese ünnepi beszédében felidézte, hogy Dr. Nagy Bálint egy személyben volt szakember, vezető, tudós és tanár, aki vasakarattal rendelkezett. Úgy fogalmazott, hogy a szobor által sugárzott erő és hit segít abban, hogy a növényvédelmi szakemberek összetartsanak. A szobor a szakma alapjaira és gyökereire emlékezteti a szakemberek mai generációit, akik többek között azért is magukénak érezhetik a szobrot, mert a megalkotásához szükséges forrásokat ők adták össze közadakozásból.
 
Dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke arról beszélt, hogy Dr. Nagy Bálint a magyar agrártudomány és agrár-szakigazgatás kiemelkedő, és korát meghaladóan gondolkodó személyisége volt. Megálmodója és 1959 óta fejlesztője és vezetője volt a megyei növényvédelmi állomások rendszerének. Olyan fogalmak kötődnek a nevéhez, mint a nagyüzemi gyomirtás, az országos növényvédelmi előrejelzés, a gyümölcs szaporítóanyag vírusmentesítés, a melioráció, a repülőgépes szolgálati légi növényvédelem, továbbá a megyei növény- és talajvizsgáló laboratóriumok rendszerének felállítása.

A szoboravatáson több szakmai szervezet képviselője, egykori kolléga és tanítvány mellett részt vett Dr. Nagy Bálint családja, számos tisztelője és barátja, továbbá Györfi Sándor a szobrot megalkotó Kossuth-díjas szobrászművész.




Friss hírek

Kitart a kánikula – fokozottan vigyázzunk állatainkra!
2018. augusztus 8, szerda

Kitart a kánikula – fokozottan vigyázzunk állatainkra!

Európa-szerte terjed az afrikai sertéspestis
2018. augusztus 7, kedd

Európa-szerte terjed az afrikai sertéspestis

Azonnal felfüggesztette egy balatoni büfé tevékenységét a Nébih
2018. augusztus 7, kedd

Azonnal felfüggesztette egy balatoni büfé tevékenységét a Nébih

Mítoszokat gyűjt a Nébih
2018. augusztus 6, hétfő

Mítoszokat gyűjt a Nébih

Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzését szervez a Nébih
2018. július 31, kedd

Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzését szervez a Nébih

Július 31-e az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetési határideje
2018. július 30, hétfő

Július 31-e az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetési határideje

Újabb jelentős enyhítés az ASP miatti ukrán korlátozásokban
2018. július 27, péntek

Újabb jelentős enyhítés az ASP miatti ukrán korlátozásokban

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el két megyében
2018. július 27, péntek

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el két megyében

Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett a Nébih
2018. július 26, csütörtök

Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett a Nébih

ASP-t mutattak ki egy romániai házisertés-állományban
2018. július 23, hétfő

ASP-t mutattak ki egy romániai házisertés-állományban

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2018. július 20, péntek

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei

Gyenge termés várható a népszerű kajsziból
2018. július 19, csütörtök

Gyenge termés várható a népszerű kajsziból

Enyhítés az ASP miatti szigorú ukrán intézkedésekben
2018. július 16, hétfő

Enyhítés az ASP miatti szigorú ukrán intézkedésekben

Sokak új kedvence, az áfonya
2018. július 16, hétfő

Sokak új kedvence, az áfonya

Ismét talajvizsgálatokkal támogatta a Nébih az iskolakert programot
2018. július 13, péntek

Ismét talajvizsgálatokkal támogatta a Nébih az iskolakert programot

Új telephelyre költözik az Állattenyésztési Laboratórium és a Szaporítóanyag Depó
2018. július 13, péntek

Új telephelyre költözik az Állattenyésztési Laboratórium és a Szaporítóanyag Depó