null Élelmiszerláncismeretek általános iskolásoknak

Élelmiszerláncismeretek általános iskolásoknak

Jelen füzet az Élelmiszerlánc-ismeretek általános iskolásoknak című, tervezett kiadványunk előzetese. A tartalomjegyzék segítségével bemutatjuk azt a tematikát, amellyel szeretnénk bővíteni a gyerekek ismereteit, valamint az egyik kiválasztott fejezetet részletesebben is ismertetjük.

Bár a tananyag egyes részei szerepelnek más tantárgyakban is, minket az a célkitűzés vezérelt, hogy egy helyen legyen elérhető minden olyan ismeret, amely a gyerekek tudatos élelmiszerfogyasztóvá válását elősegítheti. A komplex élelmiszerlánc-ismeretek modult elsősorban a délutáni foglalkozások, az ökoiskolai, erdei iskolai programok, osztályfőnöki órák megtartásában közreműködő pedagógusok figyelmébe ajánljuk.

Bízunk abban is, hogy a mindenki számára ingyenesen elérhető tananyagot felhasználják majd demonstrációs céllal a Kémia, Biológia, Földrajz, Természetismeret, Környezetismeret, valamint Technikai, életvitel és gyakorlat tantárgyak oktatói is. A tananyagot a következő hónapokban még számos elemmel kiegészítjük az egyes szakterületek szakértőinek segítségével. Ezt követően szakmailag lektoráltatjuk, majd pedagógiai módszertani szempontból átformáljuk annak érdekében, hogy a gyerekek számára könnyebben feldolgozható legyen. Ebben partnerünk a korábbi egyeztetések szerint az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet lesz.

Az anyagot szeretnénk kiegészíteni egy történetszállal, amelyhez meseíró közreműködését vesszük majd igénybe, majd végül elnyeri végleges grafikai arculatát is. A kiadványt elektronikus tananyagként jelentetjük meg, amely korlátozás nélkül, bárki számára ingyenesen hozzáférhető lesz. A kész tananyag a terveink szerint az alábbi szerkezetben lesz elérhető:

  • Gyerekeknek szóló tankönyv
  • Pedagógusoknak szóló könyv, amely a gyerekeknek szóló változat mellett kiegészítő információkat, magyarázatokat, hivatkozásokat és módszertani javaslatokat tartalmaz
  • Óravázlatok
  • Kivetítőre optimalizált prezentációk
  • Feladatlapok
  • Játékok

A tananyagot bemutató órák segítségével, gyerekeknek szóló versenyekkel, illetve pedagógusoknak és szülőknek szóló internetes kampánnyal népszerűsítjük majd. A programban résztvevő pedagógusok számára térítésmentes felkészítést, valamint telefonos és e-mailes szakmai háttértámogatást nyújtunk. Bízunk benne, hogy a tervezett tananyag felkelti figyelmét, és ötleteivel, javaslataival Ön is hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink tudatosabb élelmiszerfogyasztókká váljanak.

A kiadvány letölthető itt


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >