null Derékig hevertek a baromfitestek a vágóhíd padozatán

Derékig hevertek a baromfitestek a vágóhíd padozatán

2017. szeptember 6, szerda

Súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhíd működését. A hatósági ellenőrzés magában foglalta nemcsak a vágóhíd tevékenységének, hanem az ott bérvágatást végző élelmiszer-vállalkozás termékeinek ellenőrzését is. Az eljárás eddig lezárult szakasza során a hatóság összesen több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket vont ki a forgalomból. További több mint 100 tonna, selejtként megjelölt hús megsemmisítésére hatósági felügyelet mellett kerül sor. 

Súlyos, nem mindennapi technológiai hiányosságokat állapítottak meg a NÉBIH szakemberei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, bérvágással foglalkozó baromfi vágóhídon tartott ellenőrzés során. Az ellenőrök által a helyszínen tapasztalt, kritikus élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő működési körülményeket jellemzi, hogy a fagyasztásra szánt termékeket több napig a folyosón tárolták. A vágószalagról közvetlenül a padozatra hullottak a csirkék, az emberi fogyasztásra szánt szárnyasok testét a földről szedték össze a dolgozók.

Az üzemben és egy másik telephelyen a hűtőkamrákban – selejt felirattal ellátva – több, mint 100 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket tároltak. A selejt és egyéb tárolt termékek további vizsgálata folyamatban van.

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

A bérvágatást végző vállalkozásnál az eddig lezárult ellenőrzések során további 52 tétel, azaz több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, részben felengedett terméket vontak ki a forgalomból.

A hatóság a kirívó élelmiszer-biztonsági szabályszegések miatt azonnali hatállyal elrendelte az egység tevékenységének felfüggesztését. Az üzem az újbóli működését csak a technológiai hiányosságok kijavítása után kezdhette meg, az emberi fogyasztásra alkalmatlan termékek elszállítása és ártalmatlanítása azonban még több napig eltarthat.

Az eljárás során az érintett vállalkozásokkal szemben együttesen milliós nagyságrendű bírság várható.

A cégek adatai elérhetőek a NÉBIH jogsértésekről tájékoztató oldalán.

Kapcsolódó anyagok:
Közlemény letölthető formában
Képek letölthető formában



Friss hírek

2024. április 18, csütörtök

A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih szakemberei

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös projektben vett részt: „A magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban és a kockázatkezelő intézkedések megalapozása”-címmel. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >