null December 1-jén indult a téli szezonális élelmiszermustra

December 1-jén indult a téli szezonális élelmiszermustra

2017. december 4, hétfő

Idén december 1-jétől 31-éig tart az immár hagyományosnak számító téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelt el. Az ország teljes területére kiterjedő akció során a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) koordinációjával, a hatóság és a megyei kormányhivatalok szakembereinek részvételével zajlik december 1-je óta az országos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés.

Az immár hagyományosnak számító ellenőrzés-sorozat során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak az ünnepekhez kötődő termékekre, valamint az ezeket előállító és forgalmazó helyekre. Ennek megfelelően fokozottan vizsgálják például a hús és húskészítmény, illetve az édesipari termékek előállítását és forgalmazását, de az áruhalak értékesítését is. Az ellenőrök feltűnnek majd piacokon, karácsonyi ünnepi vásárokon, ahol a forgalmazott édességek ellenőrzése mellett a kitelepült vendéglátóhelyek szabályszerű működését is vizsgálják.

A kiemelt termékek között egyaránt megtalálhatóak a hal és haltermékek, a virsli, a különböző édesipari termékek, vagy épp a borok és a pezsgők. Az ellenőrök fokozott figyelmet fordítanak emellett a szezonális zöldségek és gyümölcsök származásának, eredetének és nyomon követhetőségének ellenőrzésére, valamint a NÉBIH laboratóriumában a szaloncukrok és töltött édességek allergén tartalmát is megvizsgálják.

A téli szezonális ellenőrzés egészen év végig tart, hogy mind a készülődés időszakában, mind az ünnepek idején kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhessenek a fogyasztók asztalára.

Forrás: FM sajtóiroda


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >