null 6,5 tonna füstölt árut foglalt le a NÉBIH

6,5 tonna füstölt árut foglalt le a NÉBIH

2017. április 6, csütörtök

Egy fővárosi húsüzlethez kapcsolódó egységben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. A helyszínen mintegy 6,5 tonna nem nyomon követhető terméket foglaltak le az ellenőrök, valamint – többek között higiéniai problémák miatt – felfüggesztették az egység tevékenységét.

Az egységben semmilyen nyomon követési rendszert sem vezettek, így a termékek eredete nem volt bizonyítható. Az ellenőrök továbbá több higiéniai problémát is találtak az ellenőrzés során: a padozat, az oldalfalak és a mennyezet több helyen sérült, koszos, repedezett volt. A fűszerek tároltására és kimérésére használt helyiségben a munkapult erősen szennyezett, a mérleg koszos és rozsdás volt.

A termékek jellegének megfelelő elkülönített tárolást sem biztosították minden esetben, valamint az eszközfertőtlenítő nem működött. Az ellenőrzés idején a húsok bontására használt helyiségben, a maximálisan megengedett 12°C helyett, 15°C volt.

A dolgozók részére kialakított öltöző és szociális helyiség szintén koszos volt, továbbá hiányoztak a higiénikus kézmosás feltételei.

Az egységben a termékek készítésekor, az előírásoktól eltérően, fagyasztott alapanyagokat is felhasználtak. Az ellenőrök 55 tétel, jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszert (sonkát, kolbászt, pácolt félkész termékeket) foglaltak le, összesen mintegy 6 500 kg mennyiségben. Az egységből fővárosi és pest megyei húsüzletekbe, valamint hétvégi piacokra szállítottak.

A szakemberek a higiéniai és nyomon követési hiányosságok miatt az egység tevékenységét felfüggesztették, valamint elrendelték a termékek forgalomból történő visszahívását.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.

Az érintett egység adatai elérhetőek alábbi oldalunkon.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >