Az Európai Unió támogatásával megvalósult projektek

null Sikeres adattisztítási projekt uniós forrásból

Sikeres adattisztítási projekt uniós forrásból

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ÁROP-1.A.4-2012-2012-0001 regisztrációs számú, „A NÉBIH partnertörzshöz kapcsolódó integrációs és adattisztítási feladatok elvégzése, eljárásrendek kidolgozása” című projektje sikeresen befejeződött.

A Hivatal partnerkezeléssel és karbantartással kapcsolatos stratégiai célja, hogy a különböző szakrendszerek által érintett összes ügyfél egységesen, a központi
partnerkezelő rendszerben szerepeljen. A projekt célja a földművelésügyi és az erdészeti szakrendszerek partnerkezelésének integrálása a központi partnerkezelőbe és a NÉBIH egységes partner karbantartási eljárásrendjének a kialakítása volt.

A projekt során a partnertörzshöz kapcsolódóan megvalósuló funkciók hatékonyabb feladatvégzést jelentenek és a Hivatal reményei szerint az ügyfelek elégedettségének növekedését jelenthetik majd.

A szakrendszerek között létrejött központi partnerkezelésnek köszönhetően biztosítottá vált a partnerekkel kapcsolatos hiteles adatszolgáltatás. A fejlesztés nagymértékben hozzájárul a  megalapozott szakterületi döntéshozatalhoz is.

A kontrollált adatbeviteli és adatmódosítási funkciók, valamint a papír alapú regisztrációra és módosításra vonatkozó új eljárásrendek közösen biztosítják a partnertörzs adatinak tisztaságát és megteremtik az adatszolgáltatás hosszú távú hitelességét. A projektben sor került többek között módszertanok kidolgozására, képzésre, valamint jogszabályok és ügyintézési folyamatok felülvizsgálatára is.

A jogszabályi keretek összefoglalása és a projekt eredményei itt tölthetőek le:

Jogszabályi keretek összefoglalása (pdf)

ÁROPadat - A projekt eredményei (pdf)

Irányító hatóság:

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 
Cím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 
Tel.: 06-1-474-9180 
Infovonal: 06-40-638-638 
E-mail cím: http://www.nfu.hu/eugyfelszolgalat 
Honlap: www.nfu.hu


Közreműködő szervezet: 
Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. 
Cím: 1139 Budapest, Váci út 83., Center Point 2. irodaház fszt. 
Tel.: 06-40-200-617 
Fax: 06-1-465-8503 
E-mail cím: info@magzrt.hu 
Honlap: www.magzrt.hu


Friss hírek

2023. december 14, csütörtök

Elismert tenyésztő szervezetek

Magyarországon elismert tenyésztő szervezetek

Tovább >

2022. május 23, hétfő

Katasztrófahelyzetek esetén alkalmazható engedmények

Növényevők esetén a takarmány legalább 60%-ának magából a termelőegységből kell származnia, ha ez nem lehetséges, akkor más ökológiai gazdaságokkal együttműködésben kell előállítani. Az emlősök táplálása során előtérbe kell helyezni az anyatejes táplálást az az adott fajra vonatkozóan előírt minimális ideig.

Tovább >