A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018
2018. április 17.

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018

 „A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018” címmel szervezett konferenciát 2018. március 20-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért Felelős Államtitkársága és számos, a szakterületen mérvadó szervezet. A rendezvénynek ezúttal is az Állatorvostudományi Egyetem adott otthont.

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői
2018. március 7.

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői

Az élelmiszerláncban előforduló aktuális és fontos kérdések megvitatása, valamint a felmerülő problémák megoldása érdekében indított kerekasztal beszélgetéssorozatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A március 6-án, Budapesten megrendezett első találkozón, melynek témája az élelmiszerhulladékok csökkentése volt, az élelmiszer-előállítók és –forgalmazók mellett, karitatív szervezetek, hatósági szakemberek, valamint a jogalkotói oldal képviselői is részt vettek.

Magyar ebfajtáink állami génbanki védelme - előadás anyaga
2016. november 16.

Magyar ebfajtáink állami génbanki védelme - előadás anyaga

Három napra állategészségügy-főváros lett Budapestből
2016. október 3.

Három napra állategészségügy-főváros lett Budapestből

2016. szeptember 1-3. között Debrecenben rendezett Talajvédelmi szakértői továbbképzés előadásainak anyagai
2016. szeptember 26.

2016. szeptember 1-3. között Debrecenben rendezett Talajvédelmi szakértői továbbképzés előadásainak anyagai

Letölthetők a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság EUTR előadásának anyagai
2016. augusztus 12.

Letölthetők a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság EUTR előadásának anyagai

Előadások -
2016. június 26.

Előadások - "Kinek árt, kinek használ? Aktuálisan a fertőtlenítőszerekről” konferencia

„Kinek árt, kinek használ? Aktuálisan a fertőtlenítőszerekről” konferencia
2016. június 8.

„Kinek árt, kinek használ? Aktuálisan a fertőtlenítőszerekről” konferencia

Az élelmiszer exportot segítő konferenciát szervez a NÉBIH
2016. május 19.

Az élelmiszer exportot segítő konferenciát szervez a NÉBIH

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2016 előadások

Bajai Kertészeti Vásár előadásai

Bajai Kertészeti Vásár előadásai

Megjelent a 2016 évi Talajtani vándorgyűlés első körlevele
2016. március 29.

Megjelent a 2016 évi Talajtani vándorgyűlés első körlevele

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2016
2016. március 17.

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2016

AGROmashEXPO 2016 – Kiskultúrák hatékonyabb védelme

37th Session of CCMAS - Working documents

AGROmashEXPO 2016 – A talaj, amiből élsz

CCMAS side event – Scientific Symposium
2016. január 18.

CCMAS side event – Scientific Symposium

37th Session of CCMAS - Useful information

Nagy érdeklődés kísérte az „Integrált termesztés a kertészeti és szántóföldi kultúrákban” című szakmai tanácskozást

Jubileumi évet ünnepel a földművelésügyi szakigazgatás
2015. november 13.