null Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen

2018. december 4, kedd

Jelentős mennyiségű, takarmányozásra szánt kacsatetemet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen. A súlyos hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el a telepen tartott sertésekre. A hatóság ez úton is felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis (ASP) megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani.

Halomban álltak a kacsatetemek azon Bács-Kiskun megyei sertéstartó gazdaságban, ahol lakossági bejelentés alapján a napokban helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih szakemberei. A gazdasági udvar egyik helyiségének padozatán mintegy 40 kacsahulla hevert, a dögökből a vizsgálat időpontjában is kölyökkutyák falatoztak.

Ugyanebben a helyiségben, 4 műanyag zsákban, zsákonként 4-4 kacsatetemet, a fagyasztóládában további 21-et találtak a szakemberek. Az előtérben elhelyezett hordókban és vödörben – ugyancsak kacsák vágásából származó – bél, illetve egyéb vágóhídi hulladék állt. Az állati eredetű melléktermékek ráadásul jelöletlenek voltak, szállításukat dokumentum nem kísérte, az állati eredetű melléktermékek szállítására, tárolására, felhasználására az érintettnek engedélye sem volt.

A sertéstartó gazda elismerte, hogy a tetemeket a sertések takarmányozására szánta.

A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a telepen nevelt sertések jelöletlenek, vásárlási dokumentáció hiányában az eredetük ismeretlen. Állategészségügyi státuszukról szintén nem állnak rendelkezésre a szükséges dokumentumok.

A Nébih a fenti hiányosságok miatt azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el az érintett telepen tartott állatokra. Az eljárás folyamatban van, a szabálysértő több százezer forintos bírságra számíthat.

A sertéstartó gazdaság adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A Nébih ismételten felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az ASP megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani!

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >