null Jogosulatlanul áttelepített halat vitt vissza eredeti élőhelyére a Nébih Állami Halőri Szolgálata

Jogosulatlanul áttelepített halat vitt vissza eredeti élőhelyére a Nébih Állami Halőri Szolgálata

2018. október 16, kedd

2018. október 12-én több bejelentés érkezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatához (ÁHSZ), miszerint egy magánszemély fotóval dokumentálta az egyik közösségi oldalon, hogy a Közép-Tiszából általa kifogott pontyot a saját kerti tavába telepítette át. Az ÁHSZ azonnali reagálásának köszönhetően a több mint 10 kg súlyú ponty, még aznap este visszaszállításra került az eredeti élőhelyére.

A Nébih ÁHSZ a bejelentéseket követően – az érintett Tisza szakaszon halgazdálkodásra jogosult Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségével együttműködve – helyszíni szemlét végzett az abádszalóki magánszemély családi házánál. Az ellenőrzés során a halőrök a 3x2 méteres kerti tóban, a víz felső szintjénél egy tőponty farokúszóját pillantották meg.

A horgász elmondása szerint a vízparton ütötte le a halat, amelyet azért szállított át a kerti tavába, mert másnap akarta megtisztítani. A halászati őrök azonban nem találtak a halon olyan sérülést, amely igazolta volna a horgász állítását. Így a horgász – bár rendelkezett állami horgászjeggyel és területi engedéllyel, a hal kifogásának tényét pedig rögzítette fogási naplójába – a ponty áttelepítésével megsértette a hatályos rendelkezéseket.

Tekintettel arra, hogy 30 cm-nél nagyobb testhosszúságú hal a vízpartról nem szállítható el élve, és a vízpartról élve elszállítani megkísérelt halat abba a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületbe kell visszaengedni, amelyből a halat kifogták, az ÁHSZ a 14,9 kg-os ponty Közép-Tiszába történő visszaszállítása mellett döntött. A horgászok éberségének köszönhetően, ismételten egy jogszerűtlenül megtartott, szép és nagy értékű hal kerülhetett vissza épségben az eredeti élőhelyére.

A Nébih továbbra is kéri, hogy amennyiben halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Fotók


Friss hírek

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >