Vissza

Indul a parlagfű-szezon – Idén korábban virágzik a parlagfű

Indul a parlagfű-szezon – Idén korábban virágzik a parlagfű

Indul a parlagfű-szezon – Idén korábban virágzik a parlagfű
2018. június 28.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földtulajdonosok figyelmét, hogy közeleg a parlagfű elleni védekezések határnapja, június 30-át követően pedig országszerte elkezdődik a parlagfüves területek felderítése is. Akik eddig nem tették meg, azoknak most kell elvégezniük a használatukban levő ingatlan parlagfű-mentesítését. A gondatlan gazdákkal szemben július 1-je után – a parlagfűre vonatkozó külön eljárási szabályok értelmében – az eljáró hatóság közérdekű védekezést rendel el, valamint 15 000 forinttól 5 millió forintig terjedő növényvédelmi bírságot szabhat ki.

Július 1-jével – a parlagfű elleni védekezési kötelezettség teljesítésének határnapjával – megkezdődik a rendkívül allergén gyomnövénnyel fertőzött területek országos felderítése. Az ellenőrzést a vegetációs időszak befejezéséig külterületen a földhivatalok, belterületen a helyi önkormányzat jegyzője, illetve a megyei kormányhivatalok szakemberei végzik. A felderítés megkezdése idén különösen indokolt, mivel a szélsőségesen meleg időjárási körülmények miatt a megszokottnál jóval korábban, már június elején lehetett virágbimbós, esetenként virágzó parlagfűvel találkozni.

Fontos, hogy a hatóságok a védekezésre megszabott határnap előtt is indíthatnak eljárást a fertőzött terület tulajdonosával szemben, kötelezve őt a terület gyommentesítésére. A veszélyeztetett területeken tehát érdemes egész évben rendet tartani.

A növény jelenlegi fejlettségi állapota heterogén képet mutat: többségük 20-70 cm-es magasságú, a fejlettebb egyedek azonban a 80-120 cm-t is elérhetik. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes, homoktalajos területein a legfejlettebb parlagfüvek már virágzanak, vagyis az allergiások számára problémát okozó jelentős mennyiségű pollentermelés – a kedvező időjárás függvényében – akár már július elején elkezdődhet.

Napjainkban hazánk egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek. A rendkívül káros és agresszív gyomnövény elnyomja a kultúrnövényeket, felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét, ezáltal jelentős terméskiesést okozhat. A gyom elleni védekezés és a mentesítés tehát közös ügyünk!

A kertekben és a belterületeken a leghatékonyabb, ugyanakkor környezetkímélő védekezési mód a gyomlálás, míg a gyepterületeken a rendszeres, vegetációs időben 3-4-alkalommal, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálás lehet célravezető. A tartós eredmény érdekében kiemelten fontos a virágzás és a magképződés folyamatos megakadályozása.

A mentesítési kötelezettség mindenkire vonatkozik: a mezőgazdasági növényekkel hasznosított külterületi szántóföldeken, rét-legelőkön, ültetvényekben, erdőtelepítésekben, az utak mentén, a belterületi kiskertekben, a közterületeken, játszótereken, parkokban és az építési területeken. A növényvédelmi bírság mértéke a védekezési kötelezettség elmulasztása esetén – a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően – 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjedhet.

Amennyiben parlagfüvet lát lakókörnyezetében, bejelentését megteheti a Parlagfű Bejelentő Rendszer-en, amely interneten vagy okostelefon segítségével – előzetes regisztrációt követően – bárki számára elérhető. A rendszer előnye, hogy a beérkező jelzések közvetlenül az ellenőrzésre jogosult, illetékes hatóságokhoz jutnak el, így az érdemi intézkedés is hamarabb várható.

A gyommentesítéssel kapcsolatban további információért a megyei kormányhivatalokhoz, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara területi szerveihez fordulhatnak.  



Friss hírek

Fémdarabot találtak gnocchiban
2019. február 8, péntek

Fémdarabot találtak gnocchiban

A Nébih koordinálja egyes statisztikai adatok gyűjtését az erdészeti ágazatban
2019. február 8, péntek

A Nébih koordinálja egyes statisztikai adatok gyűjtését az erdészeti ágazatban

Egy részét bevallotta, a többit elhallgatta
2019. február 8, péntek

Egy részét bevallotta, a többit elhallgatta

Frissítették a GM-petúniák egyesített európai jegyzékét
2019. február 7, csütörtök

Frissítették a GM-petúniák egyesített európai jegyzékét

Tájékoztató az állami horgászjegyről és az éves területi engedéllyel kifogható halak mennyiségéről
2019. február 6, szerda

Tájékoztató az állami horgászjegyről és az éves területi engedéllyel kifogható halak mennyiségéről

Magas D-vitamintartalma miatt hívják vissza a konzerv kutyaeledelt
2019. február 5, kedd

Magas D-vitamintartalma miatt hívják vissza a konzerv kutyaeledelt

Jelenlegi információink a lengyel vágóhíd ügyében
2019. február 1, péntek

Jelenlegi információink a lengyel vágóhíd ügyében

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény takarmányigazgatást érintő módosításai
2019. január 30, szerda

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény takarmányigazgatást érintő módosításai

Nem jelölt tejfehérje okozhat gondot a tejallergiásoknak az egyik jégkrémben
2019. január 30, szerda

Nem jelölt tejfehérje okozhat gondot a tejallergiásoknak az egyik jégkrémben

A Destruktor 3,2% koncentrátumot is kivonta a forgalomból a Nébih
2019. január 30, szerda

A Destruktor 3,2% koncentrátumot is kivonta a forgalomból a Nébih

Közelgő határidő: január 31-ig kell utalni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét
2019. január 29, kedd

Közelgő határidő: január 31-ig kell utalni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét

Megfelelő higiéniával és célzott állatorvosi vizsgálattal védekezhetünk a trichinellózis ellen
2019. január 28, hétfő

Megfelelő higiéniával és célzott állatorvosi vizsgálattal védekezhetünk a trichinellózis ellen

Újraindulhat a hazai sertéshús exportja Szingapúrba
2019. január 28, hétfő

Újraindulhat a hazai sertéshús exportja Szingapúrba

Korlátozta az United Pharma Kft. tevékenységét a Nébih
2019. január 26, szombat

Korlátozta az United Pharma Kft. tevékenységét a Nébih

A Nébih visszahívta a mézelő méhek kezelésére szolgáló Oxxovar 5% oldat gyógyhatású készítményt a hazai piacról
2019. január 23, szerda

A Nébih visszahívta a mézelő méhek kezelésére szolgáló Oxxovar 5% oldat gyógyhatású készítményt a hazai piacról

Sikeresen lezajlott a hazai faiskolák tűztövis állományának átvizsgálása
2019. január 23, szerda

Sikeresen lezajlott a hazai faiskolák tűztövis állományának átvizsgálása