null A korai nyári meleg miatt megnőtt az erdőtűz kockázat

A korai nyári meleg miatt megnőtt az erdőtűz kockázat

2018. május 8, kedd

Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb időjárása miatt már májusban elkezdődött a nyári erdőtűz szezon. Mától két térségben, Bács-Kiskun és Csongrád megyében is érvénybe lépett a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

A meleg, száraz időjárás miatt elsősorban a fenyvesek kerültek éghető állapotba, ahol az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a kisebb eső sokszor el sem jut az erdő talajszintjére.

A magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye, emellett a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, így mindenhol fontos az elővigyázatosság.

Mától Bács-Kiskun és Csongrád megyében van tűzgyújtási tilalom. Ennek értelmében tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon. Mégsem kell reggeli kávé és meleg étel nélkül maradniuk az erdőben túrázóknak, hiszen – az erdőtörvény alapján – gáz égőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszközt használhatnak, noha ezekkel is fokozott óvatossággal kell eljárniuk.

A Nébih kéri a lakosságot, hogy ezekben a megyékben lehetőleg a tilalommal nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet ebben az időszakban, mert a felszálló izzó zsarátnokokat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket. Inkább részesítsék előnyben az elektromos grillsütőket, ha ez nem áll módjukban, akkor pedig minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben! Fontos továbbá, hogy a szabadban dohányzók minden esetben használják a hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet.

Csupán egy másodpercnyi odafigyeléssel több hetes tűzoltást és évtizedes helyreállítást előzhetünk meg.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról, valamint az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról a Nébih FIRELIFE Erdőtűz Megelőzési Programjának honlapján, a www.erdotuz.hu oldalon tájékozódhatnak.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >