Vissza

Zoonózisok és élelmiszerfertőzések az Európai Unióban és hazánkban

Zoonózisok és élelmiszerfertőzések az Európai Unióban és hazánkban

Zoonózisok és élelmiszerfertőzések az Európai Unióban és hazánkban
2014. április 17.

Hagyomány, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által kiadott éves zoonózis jelentést követően, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatósága (ÉKI) szemináriumot rendez, amelyen bemutatásra kerülnek az aktuális évre vonatkozó összesített adatok, és a témában megjelent legfontosabb hírek. Idén sem volt ez másképp, a 2014. április 15-én tartott mikrobiológiai szemináriumon, – amelyet a Tábornok utcai telephely előadótermében tartottak –, a program iránt érdeklődő számos kolléga és szakember jelent meg.

A délelőtti szekció során a hazai helyzetkép és események kerültek felvázolásra. A rendezvény megnyitóját követően, a nyitó előadás keretén belül maga a jelentés került bemutatásra, amely a 2012-es adatokat ismertette és hasonlította össze az előző évek eseményeinek adataival. Kiderült, hogy továbbra is a kampilobakteriózis és szalmonellózis vezeti azt a listát, amely az Európai Unióban, az igazolt humán megbetegedések bejelentési arányát tartalmazza. Az előadást követően a hatósági oldalról ismertették a hazai eredményeket a mikrobiológiai vizsgálatok alapján, valamint az élelmiszer eredetű megbetegedések bejelentésének és kivizsgálásának eredményeit az élelmiszerláncban. A NÉBIH szakmai kollégái mellett az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) munkatársa is megosztotta a tapasztalatokat, aki a 2013. évi, az élelmiszerrel is terjedő, bejelentendő fertőző betegségek járványügyi helyzetét prezentálta. A délelőtt zárásaként az Európai Bizottság élelmiszerbiztonsági események kommunikációja kapcsán összehívott munkacsoporti üléséről adtak beszámolót.

A délutáni szekció az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos hálózataira fókuszált, kiemelten az EFSA zoonózisokkal foglalkozó hálózatának tevékenységére, valamint az állategészségüggyel kapcsolatos munkájára. További érdekességként a jelenlévők az éves jelentés elkészítésének módjába is bepillantást nyerhettek. A nap második felében összefoglalták a gümőkór járványtani helyzetét Magyarországon, amelyből kiderült: habár akad némi előfordulás, de ez 0,1 százalék alatti, így 2014 januárjától Magyarország hivatalosan is gümőkór-mentes. A rendezvény végén a hallgatóság néhány további érdekességet ismerhetett meg az EFSA mikrobiológiai kockázatbecslési (MRA) és Újonnan felmerülő kockázatok (EREN) hálózatának munkájáról.

 

A program megtekintése
 

Az előadások megtekintése:
 


Átlagos (0 Szavazatok)

Idén is sikeres volt a Kutatók Éjszakája a Nébih laboratóriumaiban
2018. október 12, péntek

Idén is sikeres volt a Kutatók Éjszakája a Nébih laboratóriumaiban

Immár hatodik alkalommal vettek részt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumai a Kutatók Éjszakáján. A hivatal szeptember 28-án csatlakozott az Európa-szerte megrendezett eseménysorozat idei programjaihoz a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésének jegyében. Az esemény csaknem 300 látogatója bepillantást nyerhetett a Nébih laboratóriumainak zárt világába, ahol játékos formában ismerhették meg, milyen sokoldalú feladat az élelmiszer-biztonság fenntartása.

TIM 25 Konferencia 2018
2018. október 3, szerda

TIM 25 Konferencia 2018

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság (NTAI) Talajvédelmi Hatósági Osztálya 2018. szeptember 27-én tartotta a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi konferenciáját. A rendszer létrehozására azért volt szükség 25 évvel ezelőtt, hogy a talajvédelmi szakma rendelkezésére álljanak az ország teljes területét reprezentáló, több éves vizsgálatokra alapozott talajfizikai és talajkémiai mérési adatok a mezőgazdasági, erdészeti területeken és a speciális környezeti terhelésnek kitett pontokon. A jubileumi évforduló ünnepélyességét kiemelve az eseménynek az Agrárminisztérium Darányi Ignác terme adott otthont.

Friss hírek

Sikeresen lezajlott az erdészeti szakszemélyzet 2018. évi továbbképzése
2018. október 1, hétfő

Sikeresen lezajlott az erdészeti szakszemélyzet 2018. évi továbbképzése

„Szőlőben és borban a talajvédelem” - Talajvédelmi szakértők 2018. évi továbbképzése
2018. szeptember 12, szerda

„Szőlőben és borban a talajvédelem” - Talajvédelmi szakértők 2018. évi továbbképzése

A jód élettani jelentősége és túladagolásának kockázatai
2018. szeptember 11, kedd

A jód élettani jelentősége és túladagolásának kockázatai

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan
2018. június 18, hétfő

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője
2018. június 14, csütörtök

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője

Középpontban a termékvisszahívások
2018. június 14, csütörtök

Középpontban a termékvisszahívások

Egészségesen felnövő nemzedék
2018. május 16, szerda

Egészségesen felnövő nemzedék

Sikeresen zárult a CCMAS idei ülése
2018. május 16, szerda

Sikeresen zárult a CCMAS idei ülése

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018
2018. április 17, kedd

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018

Tropán alkaloidok
2018. március 22, csütörtök

Tropán alkaloidok

Az amigdalin
2018. március 20, kedd

Az amigdalin

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői
2018. március 7, szerda

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői

Magyarországra is érkezett fipronillal szennyezett tojás és tojástermék
2017. augusztus 15, kedd

Magyarországra is érkezett fipronillal szennyezett tojás és tojástermék

Kérdezz-felelek a fipronilról és a holland tojásszennyezési esetről
2017. augusztus 10, csütörtök

Kérdezz-felelek a fipronilról és a holland tojásszennyezési esetről

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2017
2017. május 4, csütörtök

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2017

Élelmiszer-biztonsági fogalommeghatározások
2017. január 24, kedd

Élelmiszer-biztonsági fogalommeghatározások