null Százból két vendéglátóhely működését függesztették fel a Csillagvizsgáló akcióban

Százból két vendéglátóhely működését függesztették fel a Csillagvizsgáló akcióban

2016. október 25, kedd

Csaknem 100 budapesti vendéglátóhely italkínálatát ellenőrizték az augusztusi Csillagvizsgáló akció során, súlyos élelmiszerbiztonsági hiba és nyomon követési hiányosságok miatt két hely tevékenységét függesztették fel ideiglenesen a szakemberek - mondta el Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A főváros tíz kerületében egy nap alatt 86 felügyelő ellenőrizte a részben kockázatelemzéssel, részben véletlenszerűen kiválasztott vendéglátó egységeket, 195 terméknél végeztek nyomon követési vizsgálatot, 184 terméket a laboratóriumban is megvizsgáltak. A cél az ismeretlen eredetű, illetve hamisított alkoholos italok és borászati termékek forgalmazásának megakadályozása volt - számolt be az FM és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) akciójáról az államtitkár.

Csaknem 30 termék beszerzéséről a vállalkozások nem rendelkeztek igazolással, ezeket a nyomon nem követhető italokat zárolták az ellenőrök. A laboratóriumban megvizsgált tételekből 16 borászati termék nem felelt meg, további egy gyümölcsbornál, 9 pálinkánál és egy vodkánál mutattak ki analitikai problémát a laborvizsgálatok - ismertette Zsigó Róbert.


Fotó: Francz Ilona / FM

Az eljárás 27 ügyben még tart. Az államtitkár hangsúlyozta: mivel jellemzően kis- és középvállalkozásokat érintett az ellenőrzés, az elsődleges cél nem a büntetés, hanem a hibák javítása volt. Ezért 33 esetben figyelmeztetésben részesítették a vállalkozásokat az ellenőrök.

Négy ügyben minőségvédelmi, kettőnél pedig eljárási bírság várható, ezek megállapítása folyamatban van - tette hozzá.

Zsigó Róbert felidézte: a Nébih korábban egy budapesti belvárosi vendéglátó egységben tartott ellenőrzést, ahol a forgalmazott 18 alkoholos italból kettő hamisított volt, 16 terméknél pedig a nyomon követést nem tudták igazolni.

Tavasszal a Balatoni vihar elnevezésű, háromnapos borászati üzemellenőrzés során négy üzem ideiglenes bezárását kellett elrendelni Veszprém megyében.

Mindkét ellenőrzés azt igazolta, hogy érdemes komplex akciókat szervezni - szögezte le az államtitkár.


Fotó: Francz Ilona / FM

Zsigó Róbert elmondta: az ágazat védelme érdekében a földművelésügyi tárca és a Nébih tervei között szerepel, hogy a borokhoz hasonlóan a pálinkák esetében is kötelező legyen a forgalomba hozatal előtti minősítés.

A kereskedelmi pálinkafőzők segítésére a Nébih kidolgozta a pálinkatermékek speciális jelölési útmutatójának tervezetét. A termelőket, a kereskedőket és az ellenőröket is segítő dokumentum szakmai egyeztetése már megkezdődött - közölte.

Folyik az aszúszüret kiemelt ellenőrzése, de a prémium éttermeknél is várható komplex, a termékek minőségére, a nyomon követhetőségre és a higiéniai feltételek teljesítésére kiterjedő vizsgálat - jelezte az államtitkár.

Forrás: MTI

Kapcsoló anyagok:
Csillavizsgáló akció - háttéranyag


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >