Vissza

OPSON VII. nemzetközi akció: tonnaszám találtak gyanús élelmiszert

OPSON VII. nemzetközi akció: tonnaszám találtak gyanús élelmiszert

OPSON VII. nemzetközi akció: tonnaszám találtak gyanús élelmiszert
2018. április 26.

Ismét sikeres volt az együttműködés a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között. Mindhárom szervezet részt vett ugyanis az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.

Az idei volt a hetedik akció, amelyben az INTERPOL és az EUROPOL irányítása mellett közösen vettek részt az országok vámhatóságai, kiegészülve az élelmiszerlánc biztonságáért felelős szakemberekkel, illetve a hamisítás megakadályozásáért felelős szervezetekkel. Az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar szervezetek fellépése nyomán az elmúlt 4 hónapban több mint 7 ezer liter alkohol tartalmú folyadékot és megközelítőleg 105 tonna hamis, vagy ismeretlen eredetű élelmiszert (például zöldség, hús és gyümölcs) vontak ki a piacról.

„Az emberi élet és egészség védelme kiemelt fontosságú minden hatóság számára, ugyanakkor fontos a vásárlói tudatosság ösztönzése is. Az ismeretlen helyről származó, gyanúsan olcsó ételek és italok megvásárlása és elfogyasztása egészségkárosodást okozhat, ezért ezeket kerülni kell. Ezzel a szemlélettel megelőzhető, hogy a jövőben megismétlődjenek a közelmúltban történt alkoholmérgezéses esetek” – ismertette Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a NAV vám- és jövedéki szóvivője.

A Nébih csalások, hamisítások felderítésére szakosodott szervezeti egysége, összesen 16 esetet tárt fel az OPSON VII. akcióban. Az intézkedéssel érintett termékek mennyisége meghaladta a 71 tonnát, a bírságok és eljárási költségek teljes összege pedig több mint 28 millió forint volt.

Dr. Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy „az eljárások komplexen felölelik az élelmiszerlánc teljes vertikumát. Az állattartástól az élelmiszer-előállításon át egészen a forgalmazásig, szinte minden szegmensben előfordultak súlyos és kevésbé súlyos szabálytalanságok.

Több esetben akadt probléma hústermékeket előállító üzemekben. Januárban például egy Baranya megyei charolais szarvasmarha termékeket előállító egységben kellett intézkednie a Nébih ellenőreinek, ahol végül csaknem 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint annak megsemmisítését rendelte el a hatóság.

Szintén többször tapasztaltak szabálytalanságot a méztermékek piacán az élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrök. Többek között tavaly decemberben, előzetes adatgyűjtés révén, többszöri – mintavétellel egybekötött – hatósági vizsgálatot végeztek egy Bács-Kiskun megyei méztermelőnél a Nébih szakemberei. Az ellenőrzéseken kiderült, hogy 13 hordónyi (kb. 2200 kg) összsúlyú tétel eredete nem volt igazolható, de idegen cukorral hamisított mézet is találtak a termelőnél.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megbízásából a Tárki 2009 óta évente végez országos felmérést a magyar lakosság vásárlási szokásairól a hamis termékek megítélését vizsgálva. A tavalyi adatokból kiderült, hogy a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek csaknem kétharmadát a piacokon, közel egynegyedét pedig az utcán szerezték be a magyar fogyasztók 2017-ben. A válaszadók 85 százaléka vélte úgy, hogy akkor sem venne kétes eredetű enni- vagy innivalót, ha az lényegesen olcsóbb lenne a szabályosan forgalmazott termékeknél.

"A hazai vásárlók döntő többsége ugyan elutasítja a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek és italok fogyasztását, mégis jelentős azok aránya, akiket egy kis árkülönbség könnyen kísértésbe ejtene és akár a bizonytalan forrásból származó terméket is megvásárolnák az eredeti helyett" - hívta fel figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Németh Mónika hozzátette: a hatóságoknak és a nyomozó szerveknek továbbra is komoly erőfeszítést kell fordítaniuk a piacokon és az utcán elérhető termékek felkutatására. 

A hamis, illetve ellenőrizetlen forrásból származó termékek a fogyasztók megkárosítása mellett súlyos anyagi és gazdasági károkat okoznak az érintett iparágaknak, amelyek munkahelyek elvesztéséhez és kieső állami bevételekhez vezetnek. A HENT ezért különösen fontosnak tartja a fogyasztók tudatos vásárlásra való ösztönzését, amelyet a jövőben is különböző felvilágosító és tájékoztató kampányok, valamint kutatások bevonásával kíván elősegíteni. 

Az OPSON VII. akcióban résztvevő szervezetek élelmiszerhamisítás elleni fellépését bemutató rövidfilm megtekinthető itt.



Friss hírek

Az ukrán határ mellett is afrikai sertéspestist talált egy vaddisznóban a Nébih
2018. május 17, csütörtök

Az ukrán határ mellett is afrikai sertéspestist talált egy vaddisznóban a Nébih

Jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől
2018. május 17, csütörtök

Jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől

Sikeresen zárult a CCMAS idei ülése
2018. május 16, szerda

Sikeresen zárult a CCMAS idei ülése

Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére
2018. május 12, szombat

Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére

Elérhető a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatát összefoglaló útmutató aktualizált változata
2018. május 11, péntek

Elérhető a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatát összefoglaló útmutató aktualizált változata

Fagyasztott spenótot hívtak vissza
2018. május 8, kedd

Fagyasztott spenótot hívtak vissza

A korai nyári meleg miatt megnőtt az erdőtűz kockázat
2018. május 8, kedd

A korai nyári meleg miatt megnőtt az erdőtűz kockázat

Frissítés - Újabb csattanó maszlaggal szennyezett fűszerkömény tételeket azonosított a Nébih laboratóriuma
2018. május 7, hétfő

Frissítés - Újabb csattanó maszlaggal szennyezett fűszerkömény tételeket azonosított a Nébih laboratóriuma

Mehet a magyar sertés Georgiába és Hongkongba
2018. május 4, péntek

Mehet a magyar sertés Georgiába és Hongkongba

Online tudástárat készített a Nébih az élelmiszeres tanúsító védjegyekről
2018. május 3, csütörtök

Online tudástárat készített a Nébih az élelmiszeres tanúsító védjegyekről

Tájékoztatás az e-ügyintézési funkciók karbantartás miatti átmeneti leállásáról
2018. május 3, csütörtök

Tájékoztatás az e-ügyintézési funkciók karbantartás miatti átmeneti leállásáról

Újabb ASP-s vaddisznók a heves megyei különösen ellenőrzött területen
2018. május 2, szerda

Újabb ASP-s vaddisznók a heves megyei különösen ellenőrzött területen

Többszörösen szabálysértő kistermelővel szemben intézkedett a Nébih
2018. május 2, szerda

Többszörösen szabálysértő kistermelővel szemben intézkedett a Nébih

Ismét afrikai sertéspestist mutatott ki egy vaddisznóban a Nébih
2018. április 30, hétfő

Ismét afrikai sertéspestist mutatott ki egy vaddisznóban a Nébih

Április 28. az Állatorvosok Világnapja
2018. április 28, szombat

Április 28. az Állatorvosok Világnapja

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2018. április 27, péntek

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei