null Ismét talajvizsgálatokkal támogatta a Nébih az iskolakert programot

Ismét talajvizsgálatokkal támogatta a Nébih az iskolakert programot

2018. július 13, péntek

2017 végétől 2018 elejéig immár harmadik alkalommal zajlottak le sikeresen az Iskolakert-hálózat kertjeinek talajvizsgálatai. A Nébih tanakajdi laboratóriumának szakemberei 9 iskolakert 2-2 talajmintáját analizálták.

A Nébih a talajvizsgálatok elvégzésével már a program kezdete óta támogatja a kezdeményezést. A szakemberek ezúttal négy budapesti, valamint Kecskemét, Szekszárd, Abaújkér, Gödöllő és Veresegyház egy-egy iskolájának termőföldjét analizálták.

A programban részt vevő iskolák két szintből (0-30 cm; 30-60 cm) küldtek be talajmintákat a Nébih tanakajdi laboratóriumába. Az eredmények összesítésében és kiértékelésében a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar - Földrajz-Geoinformatika Intézetének talajtani szakemberei nyújtottak segítséget.

Az eredmények alapján a bevizsgált iskolakerti talajminták mikro- és makro-tápanyagokkal zömében igen jól ellátottak voltak, azaz a talajok állapota tápanyag szempontjából kielégítő volt. Megnyugtató, hogy nehézfém terhelésük egyetlen esetben sem érte el a(z egyébként amúgy is igen szigorú) szennyezettségi határétékeket.

Néhány iskolakert esetében az átlagostól kissé magasabb réz értékeket mutattak ki a vizsgálat. Ez leginkább a mezőgazdasági művelés során használatos (biogazdálkodásban is megengedett) réztartalmú növényvédő szerekkel lehet összefüggésben. Néhány iskolakertben kissé magasabb nátrium és magnézium értékek jelentkeztek, ami szikesedési hajlamra utal. Ezeknél a talajoknál ügyelni kell az öntözővíz minőségének és a komposzt tartalmának ellenőrzésére, továbbá meg kell akadályozni a téli sózáskor keletkező „olvadéklé” iskolakertbe jutását. A szakemberek egy esetben ellenőrző növényvizsgálatot is végeztek, ahol szintén nem találtak a mintákban káros elemeket.

Az iskolakertek – a Nébih talajvizsgálati eredményeit figyelembe véve – egyéni kiértékelést és javaslatokat kapnak a talajjal kapcsolatos további teendőikről.

Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >