Vissza

Húsvéti nyúl hozta csuka és pisztráng

Húsvéti nyúl hozta csuka és pisztráng

Húsvéti nyúl hozta csuka és pisztráng
2018. március 29.

Jó hír a ragadozóhalak szerelmeseinek, hogy a húsvéti hosszú hétvégén újra kifogható a csuka és a sebes pisztráng. Továbbra is tart azonban a balin, a sügér, a fogassüllő és a kősüllő fajlagos tilalmi ideje, ezért esetükben a fogási tilalom betartására ügyelni kell!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a halászok és horgászok figyelmét, hogy a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet szerint március 29-én – csütörtök – éjfélkor véget ér a csuka és a sebes pisztráng fajlagos tilalmi ideje, így a március 30-án kezdődő, négynapos hosszú hétvégén már újra kifogható mindkét ragadozóhalunk.

Fontos tudni, hogy továbbra is érvényben van a balin, a sügér, a fogassüllő és a kősüllő fajlagos tilalmi ideje, ezért ezen halfajok kifogása változatlanul tilos!

Jogosulatlan halászattal, horgászattal kapcsolatos, illetve az Állami Halőri Szolgálat feladatvégzését érintő bejelentésüket az alábbi e-mail címen tehetik meg: allamihalor@nebih.gov.hu

A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük:

Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése

Bejelentő neve (nem kötelező)

Címe (nem kötelező)

Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)

Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?)


Halak


Átlagos (0 Szavazatok)

Friss hírek

Gazdálkodási napló és üzemirányítási szoftverfejlesztők figyelmébe - 2018.
2018. december 12, szerda

Gazdálkodási napló és üzemirányítási szoftverfejlesztők figyelmébe - 2018.

Elutasította a tirám és dikvát hatóanyagok megújítását az Európai Bizottság
2018. december 10, hétfő

Elutasította a tirám és dikvát hatóanyagok megújítását az Európai Bizottság

Frissítve - További DON toxinos zab alapú termékeket vontak ki a forgalmazók
2018. december 7, péntek

Frissítve - További DON toxinos zab alapú termékeket vontak ki a forgalmazók

Átmeneti változás a Lóútlevél Iroda ügyfélfogadási rendjében
2018. december 5, szerda

Átmeneti változás a Lóútlevél Iroda ügyfélfogadási rendjében

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen
2018. december 4, kedd

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen

Toxinos zab alapú termékeket vont ki a forgalomból a Nébih
2018. december 3, hétfő

Toxinos zab alapú termékeket vont ki a forgalomból a Nébih

Elindult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
2018. december 3, hétfő

Elindult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Soha ne adjunk mézet egy évesnél fiatalabb csecsemőnek
2018. december 3, hétfő

Soha ne adjunk mézet egy évesnél fiatalabb csecsemőnek

Ismét interneten árult potencianövelő étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih
2018. november 30, péntek

Ismét interneten árult potencianövelő étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih

Igazolták az ASP-t egy újabb román háztáji állományban
2018. november 30, péntek

Igazolták az ASP-t egy újabb román háztáji állományban

Karbantartás miatti átmeneti leállás
2018. november 30, péntek

Karbantartás miatti átmeneti leállás

A szőlő után veszélyben a dió is! - Bővült a Xylella fastidiosa fertőzés kockázatát hordozó növények listája
2018. november 29, csütörtök

A szőlő után veszélyben a dió is! - Bővült a Xylella fastidiosa fertőzés kockázatát hordozó növények listája

Eredményesen zárult az élelmiszerbiztonsági Twinning projekt
2018. november 28, szerda

Eredményesen zárult az élelmiszerbiztonsági Twinning projekt

Komoly élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt függesztette fel a Nébih egy fővárosi cukrászüzem működését
2018. november 28, szerda

Komoly élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt függesztette fel a Nébih egy fővárosi cukrászüzem működését

Megmentettek egy súlyosan sérült madarat a Nébih munkatársai
2018. november 27, kedd

Megmentettek egy súlyosan sérült madarat a Nébih munkatársai

A lovaknál lecsengőben van idén a Nyugat-nílusi láz
2018. november 21, szerda

A lovaknál lecsengőben van idén a Nyugat-nílusi láz