null Együtt az élelmiszerlánc-bűnözés ellen

Együtt az élelmiszerlánc-bűnözés ellen

2014. május 26, hétfő

Együtt az élelmiszerlánc-bűnözés ellen – Fókuszban az élelmiszerláncban előforduló hamisítások, csalások, szándékos károkozások elleni hatósági küzdelem címmel tartott szakmai rendezvényt 2014. május 22-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) támogatásával, Budapesten. Az egész napos konferencián több, mint kétszáz hazai és külföldi résztvevő, többségében hatósági munkatárs jelent meg, de egyéb területről érkező vendégek, a tudomány, az ipar és a sajtó képviselői is szép számmal voltak jelen.

A megnyitót Dr. Kardeván Endre államtitkár, országos főállatorvos (VM) tartotta. A délelőtti szekció levezető elnöke Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária (NÉBIH-ÉKI), a délutáni előadásoké pedig Dr. Gombos Zoltán, főosztályvezető volt (VM-ÉFFO). A rendezvényen olyan neves külföldi szakembereket hallgathattak meg a résztvevők, mint Tobin Robinson, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) képviselője, Helmut Tschiersky, a német szövetségi fogyasztóvédelmi és élelmiszerbiztonsági hatóság (BVL) elnöke, valamint Ray Ellard, az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) fogyasztóvédelmi ügyekért felelős igazgatója. A hazai előadók, kerekasztal résztvevők között szerepelt Dr. Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerbiztonsági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke, Dr. Paller Judit országos tisztifőorvos, valamint a NÉBIH számos szakmai munkatársa, többek között a Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságról (NTAI), az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságról (ÉTbI), a Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóságról (REFI), a Kiemelt Ügyek Igazgatóságról (KÜI), és az Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóságról (ÉKI).

A konferencia központi témája az élelmiszerlánc-bűnözés volt. Szó esett többek között a kockázatbecslés szerepéről, az élelmiszerhamisítás és élelmiszerbűnözés kihívásairól, és az ezek elleni küzdelemről, de az előadók kitekintettek a növényvédőszer-hamisításra, valamint az étrend-kiegészítőkre vonatkozó kötelezettségekre, lehetőségekre és a tényekre, valamint az élelmiszerhamisítás jogi vonatkozásaira is.

A délutáni kerekasztal beszélgetés moderátora Dr. Jóźwiak Ákos (NÉBIH-REFI) volt, felvezető előadást Dr. Helik Ferenc (NÉBIH- KÜI) tartott. A kerekasztal megbeszélésen részt vett az említetteken kívül a NAV munkatársa, Csíki Olivér, valamint a BVL élelmiszer- és takarmánybiztonsági ügyekért felelős igazgatója, Dr. Gerd Fricke is. A moderátor által felvetett kérdésekkel indult az eszmecsere, amelyet aktív hozzászólások követtek. A beszélgetés olyan témákat érintett, mint a hatósági együttműködések szerepe a hamisítások felderítésében, az élelmiszerhamisítás kimutatásának módszerei és lehetőségei, a nemzetközi együttműködés, információáramlás és benne a RASFF rendszer szerepe, valamint az új elemzési és felderítési módszerek lehetséges alkalmazásai.

A rendezvény jelentősége, hogy ráirányította a figyelmet napjaink jelentős kihívására, az élelmiszerláncban előforduló csalások, hamisítások egészségügyi és gazdasági jelentőségére, amely elleni küzdelem legfontosabb eleme a hatóságok közötti együttműködés, az információk megosztása, elemzése. Arra is rávilágítottak azonban a résztvevők, hogy itt bűnözőkkel kell a harcot felvenni, amely során a legális tevékenységek ellenőrzésénél alkalmazott hagyományos módszerek és eszközök nem elegendőek.

Nem véletlen, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia is szerepelteti stratégiai programjai között a kapcsolódó területeket, a visszaélések elleni küzdelmet, és a kritikus infrastruktúrák védelmét, mely témakörök szintén megjelentek a rendezvény előadásaiban.

Letölthető csatolmányok:

Program

Előadások:

Köszöntő (Kardeván Endre, VM)

A kockázatbecslés szerepe az élelmiszerhamisítások elleni küzdelemben(Tobin Robinson, EFSA)

Élelmiszerhamisítás – új kihívás? (Helmut Tschiersky, BVL)

Magyarországi tapasztalatok az élelmiszerláncban előforduló hamisítások elleni küzdelemben (Bognár Lajos, VM)

Élelmiszerlánc-védelem: létfontosságú létesítmények (Oravecz Márton, NÉBIH)

Étrend-kiegészítők – kötelezettségek, lehetőségek és a tények (Paller Judit, ÁNTSZ)

Az élelmiszerhamisítás jogi vonatkozásai (Nagy Attila, NÉBIH-ÉTbI)

Növényvédőszer-hamisítás a hatóság szemszögéből (Pánczél Milán, NÉBIH-NTAI)

Élelmiszerhamisítás: események, módszertan, együttműködés (Helik Ferenc, NÉBIH-KÜI)

Sajtóközlemény

 


Friss hírek

2024. március 25, hétfő

Látogatóban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség TERC Laboratóriumban vezetőségi változás történt. Ezt követően a Nébih ÉLI vezetője és a Radioanalitikai Referencia Laboratórium munkatársai meghívást kaptak a TERC Laboratórium megtekintésére. Ezzel együtt egy személyes találkozásra is sor került, mely során a jövőbeli feladatokban való együttműködésről is beszélgettek a szakemberek.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >