null Az EUTR termékek és tevékenységi körök bejelentése a hatósági nyilvántartási rendszerbe

Az EUTR termékek és tevékenységi körök bejelentése a hatósági nyilvántartási rendszerbe

2017. február 27, hétfő

Az eddigi kérdések alapján az alábbiakkal szeretnénk segíteni a faanyag kereskedelmi lánc szereplők bejelentkezését:
Az EUTR hatósági nyilvántartásba történő bejelentkezési kötelezettség azokra a gazdasági szereplőkre vonatkozik, akik Magyarországon fát vagy faterméket elsőként helyeznek forgalomba, vagy azzal kereskednek. Az EUTR szabályozás és így az EUTR hatósági nyilvántartásba történő bejelentkezési kötelezettség alapja tehát a vonatkozó uniós jogszabály, a 995/2010/EU Parlamenti és Tanácsi Rendelet mellékletében felsorolt Kombinált Nomenklatúra (KN) szerint beazonosítható fa és fatermékek köre. A KN kódok alá tartozó termékkör nagyban hasonlít a Vámtarifaszám(VTSZ) szerinti termékbesorolásra, de nem teljesen egyezik meg azzal.

Az EUTR szabályozás alá eső fa és fatermékek előállítására, kereskedelmére vonatkozó hazai gazdasági tevékenységekre leggyakrabban a hazai cégnyilvántartás alapját képező TEÁOR-t (Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere), valamint a TESZOR-t (Termékek és szolgáltatások osztályozási rendszere) használják. Az EUTR nyilvántartásba vétel során az ügyfeleknek a telephelyenként végzett, az EUTR hatálya alá tartozó fa és fatermékek előállítását, kereskedelmét szolgáló gazdasági tevékenységeket is be kell jelenteniük, ezért a KN kódok szerinti termékek és a TEÁOR szerinti tevékenységi körök egymásnak való megfeleltetését is el kell végezni a bejelentkezés során.

A fa és fatermékek valamint azok előállítását, kereskedelmét szolgáló tevékenységi körök egymásnak való megfeleltetését a hazai TESZOR rendszer alapján lehet elvégezni, melynek struktúrája a TEÁOR osztályozásra épül. A bejelentkezési felületen tehát ezen statisztikai rendszerek szerinti besorolás alapján kell kiválasztani a listákból a bejelentkezést végzőnek a saját gazdasági tevékenységére jellemző adatokat.

Valamennyi, fentiekben említett osztályozás alapja uniós jogszabály, és az Európai Unió szervei végzik ezen besorolások időszakos felülvizsgálatát, amelyek eredményét valamennyi tagország köteles átvenni és naprakészen alkalmazni. Hazánkban ezeknek a rendszereknek a tartalmát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tartja karban, az azokkal kapcsolatos hiteles információk a KSH honlapján érhetőek el.

Az alábbi táblázatban a fent említett statisztikai rendszereknek az EUTR szempontjából fontos elemeit feleltettük meg egymásnak, a KSH által közreadott úgynevezett fordítókulcsok segítségével.

Az összevont táblázat adatai ebből fakadóan tájékoztató jellegűek, és minden faanyag kereskedelmi lánc szereplőnek saját magának kell eldöntenie, hogy a ténylegesen végzett tevékenysége és az annak során előállított, kezelt termékei mely statisztikai kategóriába tartoznak.

Az eddigi bejelentkezések alapján kiszűrt hibás adatközlés esetén a NÉBIH a bejelentőt figyelmezteti és határidővel a hiba kiigazítására szólítja. Az adatközlési kötelezettség elmulasztása automatikusan hatósági ellenőrzést von maga után, ezért kérjük, hogy az ügyfelek ilyen esetben mielőbb teljesítsék kötelezettségeiket, illetve egyeztessenek a felmerülő kérdésekben a NÉBIH munkatársaival.

 

EUTR szabályozás hatálya alá tartozó fa és fatermékek1
TEÁOR2 és TESZOR3 osztályozási rendszereknek való megfeleltetése

1 A 995/2010 EU Európai Parlamenti és Tanácsi Rendeletben (EUTR rendelet) foglaltak a jogszabály 1. mellékletében felsorolt fa és fatermékekre alkalmazandók. A termékek a Kombinált Nomenklatúra (KN) osztályozásnak megfelelően lettek besorolva, amely az Európai Unió külkereskedelem-statisztikában használatos egységes termékosztályozási rendszere.

2 TEÁOR: Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere. Széleskörűen alkalmazzák a közigazgatás különböző területein, pl: cégnyilvántartásban, adóalany-nyilvántartásban, és számos jogszabály a tevékenységek azonosítására a TEÁOR kódokat használja.

3 TESZOR: Termékek és szolgáltatások osztályozási rendszere. A TESZOR produktum-típusú osztályozás, amely az egyes tevékenységek produktumait, azaz a termékeket és a szolgáltatásokat csoportosítja és foglalja egységes rendszerbe. A TESZOR a termékeket és szolgáltatásokat az ágazati eredetük alapján osztályozza, következésképpen struktúrája a TEÁOR-ra épül.

TEÁOR kód

TEÁOR név

TESZOR kód

TESZOR név

A 995/2010 EU rendelet 1. melléklete szerinti KN kód

A 995/2010 EU rendelet 1. melléklete szerinti Kombinált Nomenklatúra (KN) elnevezések

02.20

Fakitermelés

02.20.11

Tűlevelű hengeresfa

4403

Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is

02.20.12

Nem tűlevelű hengeresfa

4403

Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is

02.20.13

Trópusi hengeresfa

4403

Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is

02.20.14

Tűzifa tűlevelű fából

4401

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is

02.20.15

Tűzifa nem tűlelvelű fából

4401

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is

16.10

 

Fűrészárugyártás

 

16.10.11

Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb, nem tűlevelű fából

4407

Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is

16.10.12

Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, 6 mm-nél vastagabb, tűlevelű fából

4407

Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is

16.10.13

Vasúti vagy villamosvasúti talpfa, nem impregnált

4406

Vasúti vagy villamosvasúti talpfa

16.10.21

Fa, az éle vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, továbbá gyöngyléc, díszléc, szegélyléc és párkányléc), tűlevelű fából

4409

Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is

16.10.23

Fa, az éle vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, továbbá gyöngyléc, díszléc, szegélyléc és párkányléc), más fából

4409

Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is

16.10.25

Faforgács vagy törmelék

4401

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is

16.10.31

Durván megmunkált fa, festékkel, színezőanyaggal, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve

4403

Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is

16.21

 

Falemezgyártás

 

16.21.12

Forgácslemez

4410

Forgácslemez, irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) és hasonló tábla (például: ostyalemez) fából vagy más fatartalmú anyagból gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is

16.21.13

Irányított forgácselrendezésű lemez (OSB)

4410

Forgácslemez, irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) és hasonló tábla (például: ostyalemez) fából vagy más fatartalmú anyagból gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is

16.21.14

Egyéb lemez, fából vagy más fás anyagból (pl. ostyalemez pozdorjalap)

4410

Forgácslemez, irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) és hasonló tábla (például: ostyalemez) fából vagy más fatartalmú anyagból gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is

16.21.15

Farostlemez fából vagy más fás anyagból

4411

Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagból, gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is

16.21.16

Rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt fa, tűlevelű fából

4412

Rétegelt lemez, furnérozott panel és hasonló réteges faáru

16.21

 

Falemezgyártás

 

16.21.17

Egyéb rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt faáru, legalább egy külső rétege (színoldal)trópusi fából

4412

Rétegelt lemez, furnérozott panel és hasonló réteges faáru

16.21.18

Egyéb rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt fa, egyéb fából

4412

Rétegelt lemez, furnérozott panel és hasonló réteges faáru

16.21.21

Tömörített fa táblában, lapban vagy idomra formázva

4413 00 00

Tömörített fa tömb, lap, szalag vagy profil alakban

16.21.22

Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt,feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, tűlevelű fából

4408

Furnérlap rétegelt lemez vagy más rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is), és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban

16.21.23

Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt,feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, trópusi fából

4408

Furnérlap rétegelt lemez vagy más rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is), és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban

16.21.24

Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt, feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm, egyéb fából

4408

Furnérlap rétegelt lemez vagy más rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is), és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban

16.22

Parkettagyártás

16.22.10

Összeállított parkettatábla

4418

Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely

16.23

Épületasztalos-ipari termék gyártása

16.23.11

Ablak, franciaablak és kereteik, ajtó és kerete, valamint küszöb fából

4418

Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely

16.23.12

Zsaluzat betonszerkezeti munkákhoz, zsindely fából

4418

Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely

16.23.19

M.n.s. ács­ és épületasztalos­ipari termékek fából

4418

Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely

16.23.20

Előre gyártott faépületek

9406 00 20

Előre gyártott épületek

16.24

Tároló fatermék gyártása

16.24.11

Rakodólap, keretezett szállítótálca és egyéb rakományhordó lapok fából

4415

Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob fából; rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret fából

16.24.12

Hordó és más kádáripari termék fából

4416 00 00

Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is

16.24.13

Egyéb tároló fatermékek és részeik

4415

Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob fából; rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret fából

16.29

Egyéb fa-, parafatermék, fonottáru gyártása

16.29.14

Fakeret festményhez, fényképhez, tükörhöz vagy hasonló tárgyakhoz, valamint egyéb fatermékek

4414 00

Festmény, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak fakerete

16.29.15

Pellet vagy brikett, préselt és agglomerált faanyagból, növényi hulladékból és törmelékből

4401

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is

17.11

Papíripari rostanyag gyártása

17.11.11

Kémiai úton előállított facellulóz, vegyipari feldolgozásra

47

Papíripari rostanyag

17.11.12

Kémiai úton előállított lúgos vagy szulfátos facellulóz, papíripari feldolgozásra

47

Papíripari rostanyag

17.11.13

Kémiai úton előállított szulfitos facellulóz, papíripari feldolgozásra

47

Papíripari rostanyag

17.11.14

Mechanikai úton előállított facsiszolat; félkémiai úton előállított facsiszolat; papíripari rostanyag,más cellulóztartalmú rostos anyagból

47

Papíripari rostanyag

17.12

Papírgyártás

17.12.11

Újságnyomó papír, tekercsben vagy ívben

48

Papír

17.12.12

Kézi merítésű papír és karton

48

Papír

17.12.13

Alappapír és karton hő-, fény vagy elektromosság-érzékeny papír gyártásához; karbon-alappapír;tapéta-alappapír

48

Papír

17.12.14

Egyéb papír és karton nyomdai célokra vagy író-, nyomópapír

48

Papír

17.12.20

Toilett- vagy arcápoló tissue alappapír, törölköző vagy zsebkendőpapír, cellulózvatta és cellulózszála kból álló szövedék

48

Papír

17.12.31

Fehérítetlen, nem bevont nátronpapír (kraftliner)

48

Papír

17.12.32

Fehér fedőrétegű, illetve bevont nátronpapír (kraftliner)

48

Papír

17.12.33

Félcellulózból készült fluting

48

Papír

17.12.41

Nem bevont nátronpapír; nátron zsákpapír, kreppelve vagy gyűrve

48

Papír

17.12.42

Szulfit csomagolópapír és egyéb nem bevont papír (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló)

48

Papír

17.12.43

Szűrőpapír és -karton; -lemez

48

Papír

17.12.44

Cigarettapapír (kivéve: a méretre vágottat, vagy a könyvecske, illetve hüvely alakban előállítottat)

48

Papír

17.12.51

Nem bevont karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel

48

Papír

17.12.59

Egyéb nem bevont karton

48

Papír

17.12.60

Növényi pergamen, zsírpapír, pauszpapír és pergamenpapír, valamint egyéb simított átlátszó vagy áttetsző papír

48

Papír

17.12

Papírgyártás

17.12.71

Társított (kompozit) papír és karton, felületkezelés és impregnálás nélkül

48

Papír

17.12.72

Kreppelt, hullámosított, dombornyomású vagy perforált papír és karton

48

Papír

17.12.73

Papír és karton, írásra, nyomtatásra vagy más nyomdai célra, kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel

48

Papír

17.12.74

Nátronpapír (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel

48

Papír

17.12.75

Nátronkarton (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel

48

Papír

17.12.76

Karbon- (indigó-) papír, önmásoló papír és egyéb másoló, átmásoló papír, tekercsben vagy ívben

48

Papír

17.12.77

Papír, karton, cellulózvatta és cellulózrost-szövedék, mázolva, impregnálva, bevonva, felületileg festve vagy nyomtatva, tekercsben vagy ívben

48

Papír

17.12.78

Karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel

48

Papír

17.12.79

Egyéb karton (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlen anyag tartalmú mázréteggel

48

Papír

17.21

Papír csomagolóeszköz gyártása

17.21.11

Hullámpapír és -karton, tekercsben vagy ívben

48

Papír

17.21.12

Papírzsák és -zacskó

48

Papír

17.21.13

Doboz, láda és rekesz, hullámpapír lemezből

48

Papír

17.21.14

Kartondoboz, -láda és -rekesz, nem hullámpapírból vagy -lemezből

48

Papír

17.21.15

Iratgyűjtő doboz, Levélrendező, tároló doboz és hasonló cikkek papírból, irodai, üzleti vagy hasonló célra

48

Papír

17.22

Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása

17.22.11

Toalett (WC-)papír, zsebkendő, tisztító- és arctörlő kendő és kéztörlő, abrosz és szalvéta papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost-szövedékből

48

Papír

17.22.12

Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka és pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk,valamint ruházati cikk és kellék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost-szövedékből

48

Papír

17.22.13

Tálca, tál, tányér, pohár és hasonló termékek, papírból vagy kartonból

48

Papír

17.23

Irodai papíráru gyártása

17.23.11

Karbonpapír, önmásoló papír és más másoló- vagy átírópapír; sokszorosító stencil- és ofszet nyomólemezpapír

48

Papír

17.23.12

Boríték, levélpapír, postai levelezőlap, képeslap papírból vagy kartonból; irodai papírárut,levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, kompendium, tasak,tárca és mappa

48

Papír

17.23.13

Regiszter (nyilvántartókönyv), üzleti könyv (számlakönyv), iratgyűjtő, űrlap (formanyomtatvány) és más irodai papíráru, papírból vagy kartonból

48

Papír

17.23.14

Egyéb nyomott, dombornyomású vagy perforált papír és karton, íráshoz, nyomtatáshoz vagy más grafikai célra

48

Papír

17.24

Tapétagyártás

17.24.11

Tapéta és hasonló falburkoló, átlátszó ablakpapír

48

Papír

17.29

Egyéb papír-, kartontermék gyártása

17.29.11

Címke papírból vagy kartonból

48

Papír

17.29.12

Szűrőtömb, -lemez és -lap, papíripari rostanyagból

48

Papír

17.29.19

Cigarettapapír; orsó, cséve, kopsz és hasonló cikkek; szűrőpapír és -karton; m.n.s. egyéb cikkek papírból vagy kartonból

48

Papír

31.01

Irodabútor gyártása

31.01.12

Fa irodabútor

9403 30

Fabútor

31.01.13

Üzletberendezés fából

9403 60

Fabútor

31.02

Konyhabútorgyártás

31.02.10

Konyhabútor

9403 40

Fabútor

31.09

Egyéb bútor gyártása

31.09.12

Fa hálószobabútor, ebédlő és nappali szobabútor

9403 50; 9403 60

Fabútor

31.09.13

Egyéb m.n.s. fabútor

9403 60

Fabútor

31.09.20

Alkatrész egyéb bútorhoz

9403 90 30

Fabútor

38.11

Nem veszélyes hulladék gyűjtése

38.11.59

Fűrészpor, nem tömörítve (Egyéb nem veszélyes, hasznosítható hulladék)

4401

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is

38.21

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

38.21.50

Fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett vagy hasonló formákra tömörítve (Településihulladék­pellet)

4401

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is

 

 

EUTR szerinti fakereskedelmi tevékenységhez köthető, de konkrét termékhez nem kapcsolható tevékenységek

Az alábbiakban azon tevékenységek TEÁOR szerinti listáját láthatjuk, amelyek fa és fatermékek kereskedelmi forgalmazása esetén fordulnak elő.

A felsorolt kereskedelmi tevékenységekkel nem minden esetben kizárólag EUTR szerinti termékek forgalmazása végezhető, de a kiemelt alkategóriákba tartozó tevékenységek során biztosan történik EUTR szabályozással érintett termék forgalmazása.

 

 

TEÁOR kód

TEÁOR név

EUTR alábontási kód

EUTR hatálya alá tartozó altevékenység

 

46.47

Bútor, szőnyeg, világítóberendezés nagykereskedelme

46.47.01

Lakásbútor (pl. ülőbútor, konyhabútor, hálószobabútor, kerti bútor) nagykereskedelme

 
 

46.49

Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s.

46.49.01

Fatermékek nagykereskedelme

 

46.49.02

Papíráru nagykereskedelme

 

46.65

Irodabútor nagykereskedelem

46.65.01

Irodabútor nagykereskedelem

 

46.71

Üzem-, tüzelőanyag nagykereskedelme

46.71.01

Faszén, tűzifa nagykereskedelme

 
 

46.73

Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem

46.73.01

Nyersfa (kérges fa) nagykereskedelme

 

46.73.02

A fafeldolgozás elsődleges termékeinek nagykereskedelme

 

46.73.03

A tapéta és padlóburkolók nagykereskedelme

 

46.73.04

Az előre gyártott épületek nagykereskedelme

 

46.76

Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme

46.76.01

Kartonpapír, papírlemez nagykereskedelme

 

47.52

Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem

47.52.01

Az építőanyag (faáru) kiskereskedelme

 

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

47.53.01

A tapéták szakosodott kiskereskedelme

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

47.59.01

Lakásbútor (pl. ülőbútor, konyhabútor, hálószobabútor, kerti bútor, bútorállvány és keret, bútoralkatrész) kiskereskedelme

 

47.59.02

Fatermék kiskereskedelme

 

47.62

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

47.62.01

Papír, nyomtatvány szakosodott kiskereskedelme

 

47.78

 Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme

47.78.01

Tűzifa szakosodott kiskereskedelme

 

47.99

Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem

47.99.01

A fűtőanyag (tűzifa stb.) közvetlen értékesítése, házhozszállítással

 
 

Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >