Vissza

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője
2018. június 14.

„Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője” címmel, helyszíni bemutatóval egybekötött szakmai napot szervezett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az erdészeti bemutatóra a Nébih „140 éves a vetőmagvizsgálat” jubileumi programsorozatának részeként került sor a Lengyel-Annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központban. Célja a hazai erdőgazdálkodásban, illetve az erdészeti szaporítóanyag-gazdálkodásban alkalmazott génmegőrzési módszerek és pályázati lehetőségek megismertetése volt, amely a magyar erdőgazdálkodás jövőjét közép- és hosszú távon is befolyásolja.

 „A megváltozott környezeti feltételek mellett az erdőgazdálkodás csak úgy tud megfelelni a jelen és a jövő kihívásainak, ha sikerül felkutatni, megőrizni és céltudatosan hasznosítani a rendelkezésünkre álló természeti erőforrásokat. Ilyen ’kézenfekvő’ erőforrásaink saját erdőállományaink és a bennük előforduló őshonos fafajaink, amelyek megőrzése és hasznosítása a mindennapi gazdálkodásunkban kiemelten fontos szakmai feladat.” – mondta Gőbölös Péter vezérigazgató a Gyulaj Zrt. és a Nébih közös szakmai bemutatóján.

A magyar mezőgazdaság és erdőgazdálkodás számára a biológiai alapok jelentik a termesztés biztonságát. A magas színvonalú növénytermesztés alapját jelentő genetikai anyagok megőrzése, a növényfajták állami elismerése, a megfelelő minőségű vetőmag, vegetatív szaporító-alapanyag, illetve ültetési anyag előállítása és felhasználása, valamint a korszerű szaporítóanyag használat alapvető nemzetgazdasági érdek.” – hangsúlyozta dr. Bordács Sándor a Nébih osztályvezetője.

A hazai őshonos tölgy fajok génmegőrzési módszereit (in situ és ex situ megőrzési módok), valamint a helyi szelekciós nemesítési program eredményeként kialakított szaporítóanyag-forrásokat a Nébih munkatársai mutatták be a szakmai napon. Az előadások során elhangzott, hogy számottevő eredményeket sikerült felmutatni a kocsánytalan tölgy és újabban az olasz molyhos tölgy génmegőrzésében. Az erdőgazdaság területén az 1990-es évek végétől elkezdett élőhely felmérési és szelekciós munka eredményeként tartják fenn a legértékesebb kocsánytalan tölgy genotípusokat. A felkutatott törzsfák utódaiból magtermesztő ültetvény is létesült, és az innen származó szaporítóanyagot már évek óta felhasználják erdőgazdaság saját erdősítéseiben.

A tolnai térségben előforduló őshonos tölgy állományok védelme és megőrzése nem önmagáért való, hiszen ezek a ’genetikai erőforrások’ biztosítják a tartamos és fenntartható erdőgazdálkodás biológiai alapjait. A klímaváltozás negatív hatásainak csökkentésében fontos szerepet kaphatnak az eddig kevésbé ismert, de az állományokban most is jelenlévő – de szaporítóanyag előállításra nem használt -  hazai szárazságtűrő fafajaink. A ’Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan’ szlogent szem előtt tartva kutattuk fel az őshonos olasz molyhos tölgy (Quercus virgiliana) előfordulásokat és tervezzük hasznosítani azok szaporítóanyagát az erdőgazdaságnál,” – emelte ki Gál László erdőművelési és közjóléti ágazatvezető az erdészek szerepét őshonos fafajaink genetikai erőforrásaink megőrzésében és szélesebb körű erdészeti hasznosításában.

Az erdészeti genetikai erőforrások fenntartására, ill. fejlesztésére összesen 3.3 Milliárd forint értékben pályázati források állnak rendelkezésre a Vidékfejlesztési Programban. Ezek a pénzügyi források nagy segítséget jelenhetnek az erdőgazdálkodás jelen nehézségeinek, de főleg a közeljövő kihívásainak megoldásában.” – hívta fel a figyelmet a pénzügyi források hasznosítására dr. Bordács Sándor a Nébih osztályvezetője.

A program délutáni részében a Gyulaj Zrt. Hőgyészi Erdészetének területén végzett közel két évtizedes szakmai munka eredményeivel ismerkedtek a résztvevők. Többek között megtekintették a 15 éve telepített kocsánytalan tölgy magtermesztő ültetvényt (HU/QUPE-33-121042), valamint az ültetvény egyes genotípusainak anyanövényeit tartalmazó magtermelő állományt (HU/QUPE-22-22-121102)  Lengyel határában, felkeresték az egyik in situ erdészeti génrezervátum területnek kiválasztott olasz molyhos tölgy állományt és a benne feltérképezett törzsfákat (Mucsi 14G erdőrészlet), továbbá az értékes helyi genotípusok ex situ megőrzéséhez szükséges növényanyag előállítását a közeli csibráki csemetekertben. A szakmai programon résztvevő mintegy 70 szakember értékes információkkal gazdagodva és előremutató gondolatokkal felvértezve távoztak a rendezvényről.

Kapcsolódó anyag:
Tájékoztató füzet



Friss hírek

Változások a fatermék értékesítésben, szállításban
2018. szeptember 5, szerda

Változások a fatermék értékesítésben, szállításban

Jogosult erdészeti szakszemélyzet továbbképzés, oktatási anyagok
2018. július 25, szerda

Jogosult erdészeti szakszemélyzet továbbképzés, oktatási anyagok

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan
2018. június 18, hétfő

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan

Középpontban a termékvisszahívások
2018. június 14, csütörtök

Középpontban a termékvisszahívások

Megváltozott a nyilvános Interaktív Erdőtérkép elérési útvonala
2018. június 7, csütörtök

Megváltozott a nyilvános Interaktív Erdőtérkép elérési útvonala

Egészségesen felnövő nemzedék
2018. május 16, szerda

Egészségesen felnövő nemzedék

Sikeresen zárult a CCMAS idei ülése
2018. május 16, szerda

Sikeresen zárult a CCMAS idei ülése

Közjóléti Iránymutatás
2018. május 10, csütörtök

Közjóléti Iránymutatás

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018
2018. április 17, kedd

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018

Felhívás 2018. III. negyedéves kárbejelentő lapok leadási határidejére
2018. április 6, péntek

Felhívás 2018. III. negyedéves kárbejelentő lapok leadási határidejére

Közeledik a szarvasgomba gyűjtési naplók érvényesítési határideje
2018. március 28, szerda

Közeledik a szarvasgomba gyűjtési naplók érvényesítési határideje

Elkészült az erdei közjóléti létesítmények létesítési tervének mintadokumentációja
2018. március 12, hétfő

Elkészült az erdei közjóléti létesítmények létesítési tervének mintadokumentációja

Módosultak a hengeresfa, a tűzifa és az apríték kereskedelmi szállításának szabályai!
2018. március 10, szombat

Módosultak a hengeresfa, a tűzifa és az apríték kereskedelmi szállításának szabályai!

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői
2018. március 7, szerda

Az élelmiszerhulladékok csökkentéséről tanácskoztak az I. Nébih Kerekasztal résztvevői

Új nyomtatványt alkalmazhatnak az erdőgazdálkodók a körzeti erdőtervezés előzetes javaslatához
2018. február 12, hétfő

Új nyomtatványt alkalmazhatnak az erdőgazdálkodók a körzeti erdőtervezés előzetes javaslatához

Új formanyomtatványok erdőgazdálkodóknak és erdészeti szakszemélyzetnek
2018. január 10, szerda

Új formanyomtatványok erdőgazdálkodóknak és erdészeti szakszemélyzetnek