Vissza

A szívféreg a kutyákra halálos veszélyt jelent, de a gazdik is megfertőződhetnek

A szívféreg a kutyákra halálos veszélyt jelent, de a gazdik is megfertőződhetnek

A szívféreg a kutyákra halálos veszélyt jelent, de a gazdik is megfertőződhetnek
2017. május 15.

Évek óta hallani róla, hogy hazánkban is megjelent már a kutyákat halálos veszéllyel fenyegető megbetegedés, a szívférgesség. A fertőzés kórokozója szúnyogok által terjed, így tavasszal és nyáron kiemelten oda kell figyelni a megelőzésre, főleg a vízpartokon. Mivel a szívférgesség egyre elterjedtebb, ezért a május 10-i szívférgesség napja erre a betegségre kívánja felhívni a figyelmet, amellyel egyébként még a gazdik is megfertőződhetnek. 

Ünnepélyes keretek között jelentették be a téma szakértői, hogy május 10-ét az idei évtől kezdődően a szívférgesség napjává nyilvánították Magyarországon. Mivel itt a tavasz és kezdődik a szúnyogszezon, ezért a kutyájukkal együtt kikapcsolódni vágyóknak a pihenés mellett a vízparti veszélyekre is oda kell figyelniük. Az itt élő vérszívók ugyanis csípéseik révén megbetegedéseket okozhatnak: ezek közül az egyik legveszélyesebb a szívférgesség, amely a kutyákat halálos veszéllyel fenyegeti!

„Számunkra is kiemelten fontos az állatvédelem témája, ezért törekszünk arra, hogy munkánkkal, szakmai tapasztalatainkkal segítséget nyújtsunk az állattartóknak, valamint a témát felkaroló szakmai és civil szervezeteknek, de mi magunk is számítunk tanácsaikra, javaslataikra” – mondta el a rendezvényen Zsigó Róbert a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta, hogy az állatvédelem szerves része a kutyák egészségére való odafigyelés is.

„Szívügyünk a kutyák szívének egészsége, ezért az idei évtől kezdve a szívférgesség napján, május 10-én szeretnénk minden kutyást arra emlékeztetni, hogy a szúnyogok által terjesztett szívférgesség sok esetben halálos megbetegedés. Szeretnénk, hogy május 10-e az állatorvosi társadalom támogatásával a szívférgesség elleni küzdelem napjaként kerülhessen be a felelős állattartók és az állatorvosok kalendáriumába. Mivel ez a dátum erősen köthető a balatoni kutyás szezon kezdetéhez is, amelyet a gazdik nagy lelkesedéssel várnak, ezért ez a kezdeményezés a felelős és kulturált állattartást is szolgálja” – mondta el Dr. Aladics Balázs állategészségügyi szakember, aki magáról a szívférgességről is fontos információkat osztott meg.

„A szívféreg akár 30 cm hosszúra is megnő és 7-10 évig is élősködhet a kutya tüdejének nagyobb ereiben, ahol fejlődik, szaporodik és vándorol, súlyos egészségügyi problémákat okozva. A szívférgességgel az ember is megfertőződhet, de mivel a lárva nem tud teljesen féreggé fejlődni a szervezetünkben, a szívférgesség ránk nem jelent halálos veszélyt. Viszont a féreg lárvája bekerülhet a tüdőnkbe ahol gócos elváltozásokat okozhat, amelyek mellkasi röntgenvizsgálat alkalmával más problémának tűnhetnek” – tette hozzá a szakember.

Dr. Fekete Mónika kisállat klinikus szakállatorvos elmondta, hogy a szívférgesség Magyarországon az elmúlt 5-6 évben jelent meg. „A kutyák egészségének védelmében egyrészt a szívféreg fertőzés megelőzése fontos, másrészt a szívféreg terjesztéséért felelős szúnyogok csípéseinek megakadályozása. Nagyon fontos emellett az is, hogy évente szívférgesség szűrésre vigyük kutyánkat az állatorvoshoz, ahol megelőző kezelést is kap” – mondta el a szakember, aki azt is kiemelte, hogy mivel a vízpartokon a szúnyogok előfordulása gyakoribb, így például Szegeden vagy a Balaton partján is fokozottabb a veszély.

Évről-évre egyre többen érkeznek négylábú kedvencükkel kikapcsolódni, nyaralni a Balaton-partra és a környező településekre, ezért tartottuk fontosnak elindítani a Kutyabarát Balaton kezdeményezést” – mondta el Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke.

„A Kutyabarát Balaton Élménykalauz segítségével például a Balatonnál kutyával is látogatható éttermekről, szállásokról, strandokról, turisztikai látnivalókról, állatorvosokról lehet tájékozódni. A térképet nyomtatott formában hamarosan már minden érdeklődő elérheti a balatoni turisztikai irodákban és a nagyobb városokban, de minden fontosabb információ megtalálható online is” – mondta el a Kutyabarát Balaton projekt alapítója, Sziládi-Kovács Tibor, aki figyelmeztetett arra is, hogy a magyar tengerhez látogatók a kellemes időtöltés közben se feledkezzenek meg a szúnyogok és a szívférgesség elleni védekezésről.

Forrás: kutyabarat.hu/FM

Átlagos (0 Szavazatok)

Friss hírek

Felfüggesztette egy budai étterem ételkészítő és –forgalmazó tevékenységét a NÉBIH
2017. június 22, csütörtök

Felfüggesztette egy budai étterem ételkészítő és –forgalmazó tevékenységét a NÉBIH

A nemzetközi gyümölcsnemesítési trendekről is szó esett a tordasi kajszi fajtabemutatón
2017. június 22, csütörtök

A nemzetközi gyümölcsnemesítési trendekről is szó esett a tordasi kajszi fajtabemutatón

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a NÉBIH
2017. június 22, csütörtök

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a NÉBIH

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter
2017. június 20, kedd

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter

Több európai országot érintett a Salmonella-fertőzéshullám
2017. június 20, kedd

Több európai országot érintett a Salmonella-fertőzéshullám

EFSA-megerősítés az élelmiszerhez adott nitritek és nitrátok biztonságos szintjeiről
2017. június 19, hétfő

EFSA-megerősítés az élelmiszerhez adott nitritek és nitrátok biztonságos szintjeiről

Több mint 3 millió forint értékű növényvédő- és talajfertőtlenítő szer megsemmisítését rendelte el a NÉBIH
2017. június 16, péntek

Több mint 3 millió forint értékű növényvédő- és talajfertőtlenítő szer megsemmisítését rendelte el a NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívása az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre
2017. június 12, hétfő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívása az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre

Az illegális fakitermelések visszaszorításáról egyeztettek a faanyag kereskedelmi láncellenőrzésért felelős hatóságok
2017. június 9, péntek

Az illegális fakitermelések visszaszorításáról egyeztettek a faanyag kereskedelmi láncellenőrzésért felelős hatóságok

Májusban sem pihent a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata
2017. június 9, péntek

Májusban sem pihent a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata

Tiltott módon malacok kapták a moslékot a menhelyi kutyák helyett
2017. június 7, szerda

Tiltott módon malacok kapták a moslékot a menhelyi kutyák helyett

Listeriával szennyezett szarvasgombás sajt került forgalomba Magyarországon
2017. június 2, péntek

Listeriával szennyezett szarvasgombás sajt került forgalomba Magyarországon

Holnaptól újra fogható a ponty
2017. május 31, szerda

Holnaptól újra fogható a ponty

A horgászokat is érinti a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítása
2017. május 31, szerda

A horgászokat is érinti a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítása

Budapesten ülésezett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség
2017. május 31, szerda

Budapesten ülésezett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség

Felfüggesztette egy budapesti étterem melegkonyhás tevékenységét a NÉBIH
2017. május 30, kedd

Felfüggesztette egy budapesti étterem melegkonyhás tevékenységét a NÉBIH