Vissza

A kormány minden állattartót kártalanít

A kormány minden állattartót kártalanít

A kormány minden állattartót kártalanít
2017. február 3.

Az állattartók számára, a madárinfluenza miatti kártalanítások kifizetésére több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre. Eddig mintegy 1,2 milliárd forint került kiutalásra. 

Magyarországon 2016 novemberében jelent meg a madárinfluenza. A járvány megjelenése óta összesen valamivel több, mint 3 millió baromfi lett ártalmatlanítva. A leölésből származó közvetlen kár körülbelül 3 milliárd forintra tehető. A járványügyi intézkedés következtében a közvetlen kár – leölt állatok, megsemmisített termékek, anyagok, eszközök és tárgyak – miatt a tulajdonosok 100%-os állami kártalanításban részesülnek. Ez minden állattartóra vonatkozik, aki az állategészségügyi előírásokat betartja, illetve betartotta.

A kormány számára rendkívül fontos a kialakult helyzet megoldása, így a járvány megjelenése óta folyamatosan arra törekszik, hogy minél hamarabb segítséget nyújtson az érintetteknek. Az állattartóknál felmerült közvetlen kárigényeket 100%-ban megtéríti, melyre a fedezet is rendelkezésre áll. Mindemellett a Földművelésügyi Minisztérium jelenleg egy jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén is dolgozik.

 

FM sajtóiroda



Friss hírek

Az ívásra készülő halakat védték a halőrök a Felső-Tisza és az Alsó-Duna térségében
2018. április 19, csütörtök

Az ívásra készülő halakat védték a halőrök a Felső-Tisza és az Alsó-Duna térségében

14 ország összefogása a biztonságosabb élelmiszerláncért
2018. április 18, szerda

14 ország összefogása a biztonságosabb élelmiszerláncért

Permetezéskor vigyázzunk a méhekre is!
2018. április 17, kedd

Permetezéskor vigyázzunk a méhekre is!

A mai nappal indul keszegféléink tilalmi ideje
2018. április 16, hétfő

A mai nappal indul keszegféléink tilalmi ideje

Elkészült a 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzés mérlege
2018. április 11, szerda

Elkészült a 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzés mérlege

Több mint 4700 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih
2018. április 11, szerda

Több mint 4700 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih

Elismert tenyésztő szervezetek
2018. április 6, péntek

Elismert tenyésztő szervezetek

A belvíz hozhatta felszínre a lépfene spóráit Szentesen
2018. április 4, szerda

A belvíz hozhatta felszínre a lépfene spóráit Szentesen

Fazekas Sándor: új védjegy garantálja a magyar élelmiszerek GMO-mentességét
2018. április 4, szerda

Fazekas Sándor: új védjegy garantálja a magyar élelmiszerek GMO-mentességét

Határon átnyúló ellenőrzés indult a faanyag-kereskedelem területén az erdők védelme érdekében
2018. április 3, kedd

Határon átnyúló ellenőrzés indult a faanyag-kereskedelem területén az erdők védelme érdekében

Közeledik a szarvasgomba gyűjtési naplók érvényesítési határideje
2018. április 3, kedd

Közeledik a szarvasgomba gyűjtési naplók érvényesítési határideje

Magas patogenitású madárinfluenza vírust mutattak ki Szlovákiában
2018. március 30, péntek

Magas patogenitású madárinfluenza vírust mutattak ki Szlovákiában

Húsvéti nyúl hozta csuka és pisztráng
2018. március 29, csütörtök

Húsvéti nyúl hozta csuka és pisztráng

Kávés doboz biztonsági szelepének hiánya okozhat sérülést
2018. március 28, szerda

Kávés doboz biztonsági szelepének hiánya okozhat sérülést

A gyorsfagyasztott zöldségek veszélyeire figyelmeztet a Nébih
2018. március 27, kedd

A gyorsfagyasztott zöldségek veszélyeire figyelmeztet a Nébih

Lezárult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka
2018. március 27, kedd

Lezárult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka