null „Kutyakötelességünk” a felelős állattartás

„Kutyakötelességünk” a felelős állattartás

2017. szeptember 28, csütörtök

A kormány célja, hogy a lakosság minél szélesebb körében teret nyerjen a felelős állattartás szemlélete. Az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tettünk ennek érdekében. – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, a „Kutyakötelesség” című kiadvány bemutató sajtótájékoztatóján. 

A 21. századra megváltoztak az állattartási szokások, például a kutya már nem csak házőrző, hanem számos háztartásban társként éli mindennapjait. Azonban fontos, hogy a társadalom tisztában legyen vele, hogy milyen a felelős állattartás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) éppen ezért évek óta kiemelt figyelmet fordít a társadalmi szemléletformálásra.

A „Kutyakötelesség – Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz” című kötet összeállításakor közösen dolgozott együtt az FM, a NÉBIH, a Belügyminisztérium, Rákosmente Jegyzője, ügyvédek és a Vigyél Haza Alapítvány önkéntes munkatársai, akik a kiadvány létrehozásának kezdeményezői voltak. A kiadvány szakmai felülvizsgálatát a szolgálati kutyákat alkalmazó rendvédelmi szervek legnagyobb kutyakiképző intézménye, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központja végezte el. A központ a jövőben több tekintetben is támogatni kívánja a kiadvány terjesztését, hiszen egyfelől részt vállal annak rendőri szervekhez történő eljuttatásában, másfelől tartalmát beépíti a saját képzési programjaiba is.

A kötet felvilágosítást nyújt többek között a kötelező oltásokról, a mikrochippel történő jelölésről, a sétáltatás szabályairól vagy a tartós kikötve tartás tilalmáról, de megtudhatjuk azt is, hogy mit tesz a gondoskodó gazdi a tűzijáték vagy más, az állatban félelmet keltő környezeti esemény előfordulásakor. A kiadvány elérhető ezen a linken. 

Az agrártárca államtitkára beszédében kiemelte, hogy jelentősen, mintegy 20%-kal nőtt az ebrendészeti telepekről kiadott ebek aránya az elmúlt 5 évben, mely eredmény elsősorban a NÉBIH 2013-ban indult, jelenleg is élő „Szabad a Gazdi” programjának köszönhető.

Zsigó Róbert hangsúlyozta: a Földművelésügyi Minisztérium idén 40 millió forinttal több forrást tud biztosítani az állatvédelem támogatására. Az előirányzat keretösszegéből 30 millió forintot az állatmenhelyek és ebrendészeti telepek korszerűsítésének támogatására fordítunk. Az államtitkár ugyanakkor kiemelte, hogy 2010 óta különböző pályázatok útján már közel 3 milliárd forint került a természet- és állatvédő szervezetekhez.

Forrás: FM Sajtóiroda


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >